A 18. sz. első felében épült barokk lakóházat Héya Imre, székely nemesi családból származó Esztergom vármegyei alispán alakíttatta át az 1830-as években, klasszicizáló stílusban.
A 18. sz. első felében épült barokk polgárház 1863-ban kapta mai romantikus arculatát. Tervezője a Hild József mellett működő Prokopp János építész volt – ez a ház tekinthető az első önálló munkájának.
Esztergom főterét déli irányban zárja le a Bottyán János esztergomi lakóháza helyén épült városháza árkádos épülete.
A 18. sz. 30-as éveiben már álló lakóház a 19. sz. első felében nyerte el mai arculatát. Utolsó tulajdonosáról nevezik Brunner-háznak az épületet, melyet a család 1852-től birtokolt.
A Kis-Duna sétány platánjai alatt meghúzódó lakóházat a 20. sz. első felében Einczinger Ferenc (1879–1950) építtette az 1930-as évek elején.
A Petőfi Sándor és a Vörösmarty Mihály utca sarkán álló egyszintes ház bejárata felett egy évszám tűnik a szemünkbe: 1735. Ettől az időponttól számítva több mint 200 éven át e házban működött Esztergom legrégebbi ismert péksége, az Einczinger-sütőház.
A 19. századi romantikus építészet szép alkotása az Etter Lőrinc serfőző részére épített lakóház.
Az egykori Duna utca legszebb, de még a Széchenyi tér barokk arculatába illő emeletes lakóháza a kapuzat feletti zárókő évszáma szerint 1767-ben épült. Oratsek Ignác jeles komáromi építész munkája, aki a budavári királyi palota egyik építője volt.
A kétszintes, klasszicista lakóház vörös márványból készült barokk kapuja 18. századi előzményeket jelez.
A főtér egyetlen, teljes szépségében fennmaradt rokokó lakóháza.
A magyarországi pénzintézetek között másodikként alapított Esztergomi Takarékpénztár romantikus épületének tervezője Hild József, építész kivitelezője az esztergomi Prokopp János volt.
A copf stílus jegyeit magán viselő klasszicista lakóház a főtér egyik hangsúlyos épülete, melyet vélhetően a szomszédos Szent Lőrinc-templom köveiből emeltek.
Esztergom Megyei Jogú Város egész területén a parkolás 2025. december 20-tól 2026. január 5-ig ingyenes.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Esztergom településen önkéntes...
A Hivatal 2025. december 22. napjától 2026. január 02. napjáig zárva tart. A Hivatal első munkanapja: 2026....
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a 2025. december havi-, illetve második félhavi dolgozó és tanuló...
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy megkezdjük az Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatának...
A 75 év feletti esztergomi lakosok idén is Rewin ajándékutalványokat kapnak az önkormányzattól.