20. május 12. 18:45 kedd
Egyes források szerint szerb hajósok (sajkások) már a török idők előtt is rendelkeztek Esztergomban imaházzal, feltehetően fatemplommal. Az 1690-ben történt szerb menekülés és a Duna melletti bevándorlás nyomán a városban is nagyobb szerb közösség telepedett meg. 1710-ben építették meg torony nélküli kőtemplomukat Szent Mihály és Szent Gábor arkangyal tiszteletére, amelyet a Mária Terézia királynőtől kapott támogatás segítségével 1774-re toronnyal is elláttak. A templom elé az utcai frontra ekkor parókia is került. A rácok 1910-ig használták a templomot, amikor meghalt az utolsó pópa, ezután nem alakult új közösség.
Mivel a szerb lakosság a múlt század közepére asszimilálódott, a templomot és a parókiát 2000-ben a Görögkatolikus egyház kapta meg, akikk a templomot felújíttatták, a parókiát pedig újraépíttették, melynek alagsorában láthatók az egykor itt állt johannita kolostor romjai.