Isten éltessen Esztergom!

Vannak emberi ésszel meg nem érthető dolgok, s emberi léptékkel fel nem fogható távok. Így 1050 év beláthatatlan idő, melyről csupán könyvek regélnek, s várfalak, templomok vagy azok romjai. Esztergom szerencsés, hiszen 1050 év távlatáról is mesélni tud szülötteinek pusztán létével, hisz azóta magasodik első városként büszkén a többiek fölé. Azóta szolgálja hűen holtukban is hajdani királyainkat, múltbéli és mindenkori lakosait, s hirdeti a keresztény értékeket, melyek nélkül nem maradhatott volna fenn, hiszen „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik.” (Zsid. 11:6) Beszélgetés Dr. Török Csabával, az Esztergom-Vári Főszékesegyházi Plébánia kormányzójával, a Főszékesegyházi Kincstár igazgatójával.

- Esztergom már az Árpád-ház korában fontos szerepet játszott a magyarság történelmében, itt alapították meg Magyarország első érsekségét, ami különleges politikai hatalmat adott a mindenkori esztergomi érsek kezébe, főleg a királykoronázások szempontjából. Elmesélné, hogy a magyar kereszténység számára mit is jelent ez az 1050 év?

- Az esztergomi érsek valóban rendelkezett — mai szóval élve — politikai hatalommal, ám szerepe mégis elsődlegesen egyházi volt. Az első magyar püspökök zöme azon szerzetesek sorából származott, akik misszió céljából érkeztek hazánkba. Közülük lettek vértanúk, mint Szent Gellért és társai, mások pedig elkötelezett szolgálatukkal, csodálatot kivívó életükkel tűntek ki, mint Szent Mór. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert olykor találkozunk azzal a közvélekedéssel, melynek értelmében a keresztény hit befogadása, felvétele pusztán külsődleges, kizárólag hatalmi erővel kikényszerített lépés volt. Érdemes meglátnunk a megélt, személyesen befogadott hitnek azt a gazdagságát, amely már az első nemzedékekben kivirágzott hazánkban. Az érsekség megalapítását hagyományosan a 1000. évi ravennai böjti zsinathoz és II. Szilveszter pápa (a fiatal III. Ottó nevelője és bizalmasa) személyéhez kötjük, akinek döntése lehetővé tette, hogy Szent István szülő- és székvárosában, Esztergomban létrehozza a magyar egyház központját. Erre utal a mai napig a Bazilika főbejárata fölött látható felirat: minden magyar egyházak feje, anyja és tanítója. Az érsek, aki idővel hivatalosan is elnyerte az egész ország prímásának titulusát, ennek a küldetésnek a letéteményese. Gondoljunk nagyjainkra, Bánfi Lukácsra, Róbertre, Szécsi Dénesre, Vitéz Jánosra, Bakócz Tamásra, Pázmány Péterre, Batthyány Józsefre, Rudnay Sándorra, Simor Józsefre, Mindszenty Józsefre, hogy csak párukat említsem. Mindannyian más és más körülmények között, de mégis az egész országra kiható módon határozták meg nem csak a magyar kereszténységet, de a kultúrát, történelmet is.
Túl a történelemkönyvekből kiolvasható adatokon, számunkra, hívő emberek számára az évezredes történelem az isteni Gondviselés tanúságtétele. A fényes és dicső fejezetek mellett látjuk a szenvedés, a pusztulás, a romok idejét is. Az, hogy mindig sikerült újjászületni, újból megindulni, egy-egy prófétai érsek vezetésével a várost s a főtemplomot újjáépíteni, szimbolikus jelentőséggel is bír. Ha csak a Bazilika építéstörténetét nézem, az mintegy tükrözi az országos történelem hányattatásait, de azt az emberi törekvést és akaratot is, amelyet Isten áldása mindig nyomon kísért.

- Ma Magyarországon a katolikus egyházban milyen súllyal, jelentőséggel bír Esztergom?

- Esztergom pozíciója nem változott: itt áll a prímás széke (innen a név: főszékesegyház), ide került bejegyzésre a rendszerváltozáskor a magyar egyház hivatalos székhelye. Országos ünnepeink ide kötik a magyar katolicizmust. De ehhez hozzáteszem mindig: itt ma is otthon érezheti magát Szent István minden népe, legyen akár más az anyanyelve, történelmi hagyománya. És ugyanígy otthon van itt minden keresztény, aki lehet, hogy ma már a megannyi megoszlás és szakadás után más és más felekezethez tartozik, ám mégis ugyanannak a közös hitbeli örökségnek a részese. Olyan üzenet ez, amit minden ide érkezőnek igyekszünk átadni. Lehet, hogy az adminisztratív egyházközpont II. János Pál kérésének megfelelően Budapestre, a hívek zömének otthont adó fővárosba került át, de ettől Esztergom még Esztergom maradt.

- Jelenleg hogyan látja a kereszténység helyzetét Esztergomban?

Papként két megállapítást tehetek. Az egyik: városunk jó, erős hívő közösségekkel rendelkezik, a keresztény (nem csak katolikus) közösségek életerőt, dinamizmust mutatnak. Azt merem mondani, az országos átlagnál elevenebb a hitélet. Számos lelkipásztori öröm ér, amiért végtelenül hálás vagyok. Külön köszönetet hordozok a szívemben azért, hogy a papi-lelkészi közösség is mély, igazi ökumenikus szellemben tudjuk egymást hordozni. Ugyanakkor az is biztos, hogy itt kissé „buborékban“ létezünk. A város méretéhez, lakosságához képest elképesztően magas a papok, templomok, kápolnák, szentmisék, imaalkalmak száma. Figyelmeztetni szoktam a hívőket, gondoljanak bele: Budapesten ennyi hívőre egy, esetleg két pap jut. A falvakban pedig még nehezebb a helyzet. Meggyőződésem, hogy ha mi ennyire kivételezett helyzetben vagyunk, az felelősséget ró ránk. Imádkoznunk, munkálkodnunk kell azért, hogy szülessenek a városból papi, szerzetesi, szolgálatra kész hivatások. Ha csak feléljük a jót, amit mérték fölött kapunk, de közben nem válunk áldásává azoknak, akik sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint mi, akkor önmagába zárt és önközpontú közösséggé válunk. Ha a jó bőségesen osztályrészünk, akkor meg kell találnunk az útját annak, hogy ebből miként születhetnek meg olyan kezdeményezések, amelyek az egész test, a főegyházmegye, az ország egyházának javát szolgálják.

- Melyek azok a hitéleti sajátosságok, amik jelen lehettek István idejében is és ma is?

Esztergom központi szerepe azt jelenti, hogy mai szóval élve megannyi reprezentatív ünnep kötődik a Magyar Sionhoz, a Bazilikához. Így volt ez régen, így van ez ma is. Városunk emellett kiemelkedő zarándokhely: szentek emlékezete, akár közöttünk őrzött sírja, ereklyéje a mai napig ide vonz megannyi hívő embert. Ezen felül, ahogy a középkorban, úgy ma is betérnek ide a hazánkba érkező utazók, manapság ezt mondanánk: turisták. Számukra is tanúságot kell tennünk kulturális, történeti, de legfőképpen keresztény hagyományunkról és értékeinkről. Ezért miközben kicsiny közösségeinkben éljük a mindennapi hitet, kapuinkat nyitva tartjuk a messziről érkezők előtt, ünnepeinken pedig szeretettel látjuk, fogadjuk a megannyi idegen arcot, aki lehet, hogy csak egyszer jön el ide, de bízunk benne, hogy egy életre magával viszi az itteni látogatás emlékét. Esztergomiként különös hivatásunk, hogy jó házigazdák, igazán szívélyes vendégfogadók legyünk.

- Milyen üzenetet fogalmazna meg ebben a nehézségekkel teli világban a magyaroknak?

A Bazilika dunai homlokzatára a Kolosszeiekhez írt levél egy gondolatát vésték fel: Quae sursum sunt quaerite, azaz: az odafönt valókat keressétek! Nem arról van szó, hogy a mindennapos, földi életünkkel ne törődjünk, vagy bújjunk el a valóság elől egyfajta vallásos álomvilágba, hanem arról, hogy miközben ügyes-bajos dolgainkkal megküzdünk, soha ne veszítsük el szemünk elől a nagyobb, a végső távlatot. Aquinói Szent Tamás, a nagy hittudós azt írta: aki okos, azt tudja, hogy mit kell tennie. Aki pedig bölcs, az képes mindent a végső cél fényében szemlélni. Reményt, megerősítést, vigaszt ad, ha az ember tud a legszürkébb, leghétköznapibb dolgok közepette arra gondolni, hogy az élet több, mint amennyit belőle itt és most lát, az ő személyes valósága is végtelenül értékesebb és gazdagabb, mint amit egy konkrét, meghatározott, nem egyszer nehéz és borús helyzet mutat. Egy másik gondolkodót, Gabriel Marcelt idézve: több vagyok, mint az életem. Nem vagyok tárgy, fogaskerék, munkavégző gép, robot. Az Isten valami csodálatosan szépet rejtett el a létezésemben, s ha felfelé nézek, az odafönt valókat keresem, képes leszek ebben kapaszkodót találni még a legküzdelmesebb pillanatokban is.

- S végül, de nem utolsó sorban - mit üzen az ünneplő esztergomiaknak, akik birtokolják, s a legnagyobb tisztelettel őrzik ezt a csodálatos történelmi örökséget?

Szeressük a városunkat és szeressük egymást! Esztergom egyszerre örökség, kincsesház, máshoz nem mérhető csoda — ugyanakkor ma is élő otthon, tér és közösség mindannyiunk számára. Lehetnek eltérő gondolataink, nézeteink, vélhetjük úgy, hogy másként kellene ezt vagy azt tenni, megvalósítani, de Esztergom mi vagyunk. Az, hogy ez a város, magyar hazánk első városa ennyit átélt és megélt, annak köszönhető, hogy mindig volt egy hűséges, a történelmi örökséget őrző, de a jelenben összefogó, egymásba karoló közössége. Ma sincs ez másként. Ne bántsuk egymást, ne ítélkezzünk egymás fölött, ne higgyük azt, hogy Esztergom csak az lehet, amit nekünk magunknak jelent. Esztergom ugyanis tényleg mi együtt vagyunk.

Sári Andrea