Esztergom a Dunakanyar fővárosa logo

Beszámoló a Közgyűlés 2026. október 15. napján megtartott rendes üléséről

2 órája

2026. október 15-én megtartotta soron következő rendes ülését Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése. Hernádi Ádám polgármester az ülés elején köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy az ülés törvényesen került összehívásra, azon megjelent a polgármester és 12 fő képviselő, az ülés határozatképes.

A meghívóban szereplő napirendi pontok egy, Bádi Gábor képviselő által benyújtott sürgősségi indítvánnyal egészültek ki:

S1 – Döntés a Szent István Strandfürdő bezárásának körülményeit és jövőjét tárgyaló rendkívüli közmeghallgatás megtartásáról.

Az így kiegészített napirendi pontokat a Közgyűlés egyhangúlag elfogadta, ezt követően rátértek az első napirendi pont tárgyalására, melyben 12 igen, 1 tartózkodás mellett módosították a közművelődésről és annak helyi támogatásáról szóló, Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzat Képviselő-testületének 34/2020. (IX. 20.) önkormányzati rendeletet. Ezt követően 12 igen, 1 nem szavazattal módosították Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése  szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendeletét, majd 13 igen szavazattal módosították Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének a házasságkötés, a bejegyzett élettársi kapcsolatok létesítés hivatali helyiségen, valamint hivatali időn kívüli engedélyezésről és az anyakönyvi eljárásban fizetendő díjakról szóló 18/2017. (V. 19.) önkormányzati rendeletét és 11 igen, 2 tartózkodás mellett a közterületek elnevezéséről és az Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és javaslat a házszám-megállapítás szabályairól szóló 13/2026. (VI. 18.) önkormányzati rendeletet is módosították, valamint 11 igen, 2 tartózkodás mellett fogadták el a rendeletmódosítással összefüggő hét határozati javaslatot. Az ötödik napirendi pontban a Közgyűlés egyhangúlag elfogadta az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 2026. első félévi tevékenységéről szóló beszámolót, melyből kiderült, hogy a Társulási Tanács elfogadta a 2025. évi zárszámadást, módosította a 2026-os költségvetést, és döntött a rendezvénysátor települési használatáról, valamint az esztergomi fogászati ügyelethez való csatlakozás felajánlásáról. Ezt követően a Közgyűlés 13 igen szavazattal döntött tulajdonosi hozzájárulás és meghatalmazás megadásáról az esztergomi szenttamás-hegyi kálvária stációinak vonatkozásában, melyre azért volt szükség, mert a Szenttamás Barátai Egyesület a Szenttamás-hegyi kálvária stációinak későbbi felújítását előkészítő állapotfelméréshez kérte az önkormányzat tulajdonosi hozzájárulását és a szükséges hatósági eljáráshoz szóló meghatalmazást. A következőkben a képviselők egyhangúlag döntöttek az Esztergom belterület, 18423 helyrajzi számú ingatlan 65 m2 területének megvásárlásáról és telekhatár-rendezésről. A nyolcadik napirendi pontban a Közgyűlés vagyonkezelési szerződés megkötéséről döntött egyhangúlag az Esztergomi Szakképzési Centrummal. Az utolsó, S1-es napirendi ponthoz Bánhidy András alpolgármester módosító indítványt adott be annak érdekében, hogy a Szent István Strandfürdő ügyében mielőbb lehőség legyen a lakosság meghallgatására és tájékoztatására, ezért kérte, hogy ne közmeghallgatást tartsanak – melynek lebonyolítása sokkal időigényesebb folyamat –, hanem helyette október 21-én 17:00 órától lakossági fórum kerüljön megrendezésre a Szent István Díszteremben. Bádi Gábor képviselő egyetértése mellett polgármester úr befogadta Bánhidy András alpolgármester úr módosítását, a Közgyűlés pedig 12 igen, 1 nem szavazattal támogatta a javaslatot.

 

Városi sziluett
ereső
Városi sziluett
Széchenyi Terv Plusz Interreg Kisfaludy Széchenyi2020