25. február 03. 12:50 hétfő (11 napja)
Az Aero Club Esztergom és a Szemétirtók felhívására 20 önkéntes gyűlt össze február 2-án, hogy együttes erővel ismételten kitakarítsák az esztergomi repülőtér mellett futó 111. sz. főútszakaszt. Az akció során az önkéntesek 1-1,5 köbméternyi hulladékot gyűjtöttek össze az érintett szakaszon, melynek zömét a - jellemzően autókból kidobált - cigarettacsikkek tették ki. Noha a Szemétirtók csapata évről-évre megtisztítja ezt a területet is, az már jól láthatóan a mi felelősségünk, hogy egy év leforgása alatt mennyi hulladék kerül ismét a természetbe. Fokozottan ügyeljünk arra, hogy se itt, sem pedig bárhol máshol ne dobjuk a szemetet az autónkból az útra, hiszen túl azon, hogy ezzel jelentősen károsítjuk a környezetünket, még törvényt és sértünk, a vonatkozó törvény értelmében ugyanis aki települési hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak, köztisztasági szabálysértést követ el, amelynek következménye akár 150 ezer forintig terjedő szabálysértési bírság is lehet.
Köszönjük a Szemétirtók áldozatos munkáját, becsüljek meg azt!
A kép forrása: https://www.facebook.com/media/set?set=oa.961109412636007&type=3