24. április 04. 13:12 csütörtök (6 hónapja)
Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek augusztus 1. és 3. között, Esztergomban
A tavaly mintegy 47 ezer látogatót vonzó MCC Feszt idén is számos programot kínál a tartalmas kikapcsolódásra: a Mathias Corvinus Collegium (MCC), mint a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézménye, már negyedik alkalommal tartja meg fesztiválját Esztergomban augusztus 1. és 3. között. Idén is a magyar könnyűzenei élet kiválóságaival, valamint neves hazai és nemzetközi előadókkal, véleményformálókkal várja a látogatókat a többnapos rendezvény. Az eseményen részt vesz például az Oxfordi Egyetem Bizánckutató Központjának igazgatója, a Bild-Zeitung egykori főszerkesztője, valamint a Kent Egyetem politológia professzora és az American University UNESCO által kitüntetett transznacionális kihívások és kormányzás tudományának professzora.
A tavalyi eseményen összesen 47 ezer fesztiválozó vett részt, akik 120 színpadi program közül választhattak, 250 szakmai előadóval és 100 kiállítóval találkozhattak. Idén még magasabbra teszi a lécet az MCC: a látogatók nívósabb programokra, a legkiválóbb szakmai előadókra, valamint a magyar zenei élet krémjére számíthatnak.
A háromnapos fesztivál gerincét idén is a neves külföldi szakemberek előadásai, beszélgetései adják. A vendégelőadók között szerepel Peter Frankopan, az Oxfordi Egyetem Bizánckutató Központjának igazgatója, a világhírű Selyemutak című könyvsorozat szerzője, Bernard Yeung közgazdász, a NUS Business School volt dékánja, Rudolf Adam író, volt diplomata, a Német Szövetségi Hírszerző Szolgálat korábbi alelnöke, Matt Goodwin író, a Kent Egyetem Rutherford College politológiai professzora, a Chatham House vezető kutatója és Amitav Acharya, az American University UNESCO által kitüntetett transznacionális kihívások és kormányzás tudományának professzora.
A neves előadók sorát erősíti a többi között Kai Diekmann német újságíró, a Welt am Sonntag és a Bild-Zeitung egykori főszerkesztője, Armin Petschner-Multari, a német Bundestag CSU-frakciójának digitális kommunikációs vezetője, Phillip Linderman, egykori külügyi tisztviselő, a Center for Imigration Studies vezetőségi tagja, valamint az Nemzetközi Bevándorláskutatási Hálózat (INIR) egyik alapítója. A panelbeszélgetések során szó lesz a többi között a multipoláris világrend nyújtotta kihívásokról és lehetőségekről, az amerikai és európai uniós választásokról, a mesterséges intelligencia és az automatizálás térnyeréséről, valamint a zöldátmenet gazdaságra és társadalomra gyakorolt hatásairól is.
Az idei MCC Feszt a zenei előadók tekintetében szintén minden korosztálynak tartogat izgalmas szórakozási lehetőséget. Többek között olyan zenészek és zenekarok töltik meg minden este élettel Esztergomot, mint a Tankcsapda, a Neoton Família és Majka, de a fesztiválozók idén is találkozhatnak a tavaly is nagy sikerrel fellépő ValMarral és T. Danny-vel. A 2024-es MCC Feszten is bemutatkoznak a tehetséggondozó intézmény képzési programjai, valamint számos partnerszervezet is képviselteti magát az Edu Sétányon, ahol napközben családi programokkal is várják a szervezők az érdeklődőket.
Az MCC Feszt Pass megvásárlásával idén is teljessé teheti a fesztivál élményt. Ez magában foglalja az esztergomi vasútállomás és a rendezvény helyszíne közötti ingyenes fesztiváljáratot, valamint ingyenes campingezési lehetőséget biztosít és a strandfürdőt is lehet majd vele használni. A Pass kedvezményre jogosít az étel és- italárakból is, és jelenleg még early bird kedvezménnyel vásárolható meg a fesztivál honlapján, ahol folyamatosan frissülő információk olvashatóak az eseményről. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is ingyenesen lesz látogatható az Edu sétány, a napközbeni szakmai programok és az esti zenei programok egy része.