Beszámoló a 2021.11.21. napján megtartott rendes képviselő-testületi ülésről

Beszámoló a 2021.11.21. napján megtartott rendes képviselő-testületi ülésről

2021. november 22. 15:20 hétfő

2021. november 18-án tartotta meg munkaterv szerinti soron következő rendes ülését Esztergom Város Önkormányzat képviselő-testülete. Hernádi Ádám polgármester az ülés elején köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy az ülés törvényesen került összehívásra, azon megjelent 12 képviselő és a polgármester, az ülés határozatképes. Nem vett részt az ülésen Cserép János és dr. Révfalvi Gergely képviselő.

 

A képviselők a meghívóban szereplő napirendi pontokon kívül felvették a tárgysorba a „Döntés az Esztergom, 15627/1 hrsz-ú ingatlan egy részének 10 évre történő térítésmentes használatba adásával kapcsolatban az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás részére” és a „Döntés a központi orvosi ügyelet ellátásának finanszírozásáról” tárgyú napirendi pontot, valamint egy pályázat benyújtásáról szóló tájékoztatót. A módosított napirendet a képviselők egyhangúlag elfogadták.

 

Városunkban a helyi személyszállítási közszolgáltatást jelenleg a Volánbusz Zrt. nyújtja. Az Önkormányzat és a Volánbusz Zrt. között a közszolgáltatási szerződés a város közigazgatási területén belül autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítás ellátására 2022. február 28. napjáig van érvényben. A szerződés határidejének lejártára tekintettel a közlekedési szolgáltató kiválasztására nyilvános pályázatot kell az önkormányzatnak meghirdetnie. Ennek a kötelezettségének tett eleget a Testület azzal, hogy elfogadta a pályázat kiírásával kapcsolatos dokumentumokat. A pályázatban a közszolgáltatási szerződés időtartamát a Képviselő-testület öt évre határozta meg, mely további 2 évvel meghosszabbítható.

 

A következő napirendi pontban elfogadták az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2020. évi tevékenységéről szóló beszámolóját.

 

A település jegyzőjének hatáskörébe tartozik az adóhatósági feladatok ellátása. A vonatkozó törvény szerint a települési önkormányzat képviselő-testülete a jegyző beszámoltatása útján ellenőrzi az adóztatást. E kötelezettségnek eleget téve Schottner Norbert jegyző beszámolt az adóhatóság 2020. évi, illetve a 2021. I-III. negyedévi tevékenységéről. A beszámolót a Testület elfogadta.

 

A következő napirendi pontban az Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló rendeletet módosította a Képviselő-testület. Beépítésre kerültek a rendelet megalkotását követő változások. Így a képviselő-testület és átruházott hatáskörben a bizottságok, valamint a polgármester költségvetést érintően hozott döntései, átcsoportosítási határozatai, a Magyar Államkincstár által közölt központi támogatás előirányzatváltozásai és a többletbevételek miatti előirányzatmódosítás.

 

Ezután az Önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló (a továbbiakban: Vagyonrendelet), valamint az önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítésének szabályairól szóló (a továbbiakban: Lakásértékesítési rendelet) rendeletek módosításáról tárgyaltak. A Vagyonrendeletet úgy pontosították, hogy összhangban legyen az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló rendelettel és a beszerzési szabályzattal. Aktualizálták a törvényi hivatkozásokat, módosultak a nyilvános versenytárgyalás szabályai. Ezen felül a Vagyonrendelet mellékletei is módosításra, pontosításra kerültek, egyrészt figyelembe véve a jogszabályi előírásokat, az időközben bekövetkezett vagyonváltozásokat, másrészt a beérkezett igények átvezetése szükséges annak érdekében, hogy a korábbi döntéseket végre lehessen hajtani, illetve a területrészeket értékesíteni lehessen a közfeladat ellátás zavartalanságának biztosítása mellett. A Lakásértékesítési rendeletet úgy módosították, hogy az elidegenítésre kerülő lakások körét a polgármester jelöli ki, a pályázatot pedig a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság helyett a Pénzügyi és Jogi Bizottság írja ki. A lakások értékesítéséről a továbbiakban is a képviselő-testület dönt. Meghatározásra került továbbá, hogy az értékesítésre vonatkozó előterjesztésnek mit kell tartalmaznia. Kiegészült a Lakásértékesítési rendelet a versenyeztetési eljárás szabályaival összhangban a Vagyonrendelet rendelkezéseivel.

 

A következő napirendi pontban az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló rendeletet (a továbbiakban: Lakásbérleti rendelet) módosították. A szolgálati lakást igénylők köre kiegészült Esztergom közigazgatási területén háziorvosi feladatot ellátó orvosokkal, akiknek az önkormányzattal hatályos háziorvosi körzet működtetésére vonatkozó feladatellátási szerződésük van. Egységesen 6 havi átlagjövedelmet kell vizsgálni a kérelmeknél. Ezeken kívül törölték a duplikált szövegrészeket, melyet más szakasz részletesebben szabályoz.

 

A város forgalmi és parkolási rendjéről szóló rendelet a Gran Parkoló Kft-vel közösen felülvizsgálatra került. Egyes pontok pontosításán kívül a következő jelentősebb változásokról döntöttek a Képviselők. A megemelkedett igények miatt az egészségügyi dolgozók és egyházi személyek ingyenes bérletszáma emelkedett. A digitális bérletrendszer miatt már nem kell díjat fizetni a bérletekhez tartozó rendszámok átírásánál. Az Eljárásrendet és annak módosításait a parkolási rendelet részévé tették, hogy az a lakosság számára elérhető legyen, így a lakosok információt kaphatnak a pótdíjazás menetéről, az esetleges mentesítő körülményekről és a pótdíj jogi úton történő érvényesítésének esetlegesen felmerülő többletköltségeiről. A Képviselő-testület arról is döntött, hogy az országos oltási kampány idejére 2021. november 22-28-ig ingyenes lesz a parkolás Esztergom város teljes területén, ezzel is támogatva a kampány sikerét.

 

A következő napirendi pontban a város tulajdonában és kezelésében lévő közutak, valamint járdák burkolatbontási tilalmáról szóló rendelet módosítására került sor. Általános öt éves burkolatbontási tilalom került bevezetésre valamennyi újonnan átadott útszakasz esetében. Aktualizálásra került a rendelet 1. melléklete, ami a burkolatbontási tilalom alá eső utcákat sorolja fel, és beépítették a közút nem közlekedési célú rendkívüli igénybevételének szabályait.

 

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló - jelenleg hatályban lévő - rendelet nem tesz különbséget a társasházak és a családi lakóépületek között a közszolgáltatás igénybevételének módját illetően. Jelen helyzetben a társasházak sok 80, illetve 120 literes edényzettel rendelkeznek. Ezek városképi szempontból sem megfelelőek, illetve valószínűleg nem a valós gyűjtőedényzet szükségletet mutatják. Utóbbi következménye a közterületen elhelyezett gyűjtőedényzetek mellé rendszeresen, zsákokban megjelenő háztartási szemét látványa. Ezért a Képviselő-testület úgy módosította a rendeletet, hogy a valós megtermelt szemétmennyiségüknek megfelelő gyűjtőedényzetre fizessen elő a lakosság. A társasházaknak a rendeletmódosítás közös gyűjtőedényzetet tesz kötelezővé, a literszámot pedig lakásonként minimum 80 literrel számolva kell meghatározni. Az így kialakuló literszám határozza meg a szükséges gyűjtőedényzet méretét olyan módon, hogy a felfelé kerekítés szabályait kell figyelembe venni. A választható gyűjtőedényzetek mérete nem változik, továbbra is 60, 80, 120, 240, 770 literes és 1,1 m3. Jellemzően a társasházak esetében az utóbbi két méret lesz a domináns.

 

Ezután az Esztergom város közigazgatási területén kialakított orvosi (felnőtt háziorvosi, gyermek háziorvosi, valamint fogorvosi) és védőnői körzetekről szóló önkormányzati rendeletet módosította a Képviselő-testület. Kiegészítésre, pontosításra kerültek a rendelet mellékletei, amelyek az egyes körzetekhez tartozó közterületek felsorolását tartalmazzák. Ezen kívül a hatékonyabb gyermekfogászati ellátás érdekében két új gyermek fogorvosi körzetet alakítottak ki.

 

A Jegyző javaslatára a Testület az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatalra vonatkozóan igazgatási szünetet rendelt el 2021. december 23-31. napjáig. A hivatal zárva tartása mellett a sürgős, halaszthatatlan ügyekben telefonos ügyeleti elérhetőség biztosítására kerül sor.

 

Jelenleg nem megoldott a lakosság számára feleslegessé vált elektronikai eszközök leadása.  Ezért a Képviselő-testület hozzájárulását adta egy lakossági elektronikai hulladékgyűjtő akcióhoz, amelynek megszervezésére és végrehajtására a Jegyzőt kérték fel.

Az akció helyszínei:

Esztergom, Dózsa György tér - GAMESZ telephely

Esztergom, Gőzhajó utca - Prímás-szigeti murvás parkoló

Esztergom-kertváros, 111-es főút és a Strázsa utca kereszteződésében található ingatlan

Az akció időpontja:

2021 december 17. (péntek) és 18. (szombat) napján 8:00 -19:00 óráig.

Amennyiben az akció sikeresen zárul és további igények merülnek fel, a jövőben újabb alkalommal, több helyszínen lesznek hulladékgyűjtő napok.

 

Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló önkormányzati rendelet a Honvédelmi Minisztérium alkalmazottja számára is lehetővé teszi szolgálati lakás igénylését. A rendelet szerint az Önkormányzat együttműködési megállapodást köt a lakások kijelöléséről. A Magyar Honvédséggel 1991. évben kötött, jelenleg hatályos szerződés aktualizálása vált szükségessé. A Testület úgy döntött, hogy a Magyar Honvédség Helyőrségparancsnokság Szentendre szervezettel új együttműködési megállapodást köt, amelyben 4 önkormányzati tulajdonban lévő lakásra ad bérlőkijelölési jogot.

 

A parkolási rendszer Szolgáltatója a parkolási Eljárásrendben szabályozott módon jogosult a parkolási pótdíjak megfizetésétől méltányossági alapon – egyedi elbírálás alapján – eltekinteni, az előző üzleti év szerinti bruttó árbevétel egy ezreléke mértékéig. A Szolgáltató méltányossági kerete az idei évre alacsony volt a bevételkiesés miatt, melyet a koronavírus-járvány ideje alatti díjmentes közterületi parkolás eredményezett. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy az Eljárásrendben meghatározott, parkolási pótdíjak elengedésére megállapított méltányossági keret összegét – a Strigonium Zrt. vezérigazgatójának kérelmére – a 2021. évben megemeli 100.000 forinttal.

 

A Képviselő-testület kijelölte értékesítésre a Jókai utca 1. és 3. szám alatti ingatlanokat együttesen, és a Széchenyi tér 7. számú ingatlant önállóan, és úgy döntött, hogy azokat versenytárgyalás útján értékesíti. A Jókai utca 1. és 3. szám alatti ingatlanok együttes érékesítésére a Pénzügyi és Jogi Bizottság nyilvános versenytárgyalást hirdetett. Az induló vételár 105.300.000 Ft volt. A megadott határidőn belül egy pályázó, a MOL-Új Európa Alapítvány jelentkezett. Az ingatlan az Alapítvány állandó székhelye lenne, innen irányítanák és működtetnék az Alapítvány mindennapi ügymenetét. Ennek érdekében az épületben alakítanák ki az Alapítvány irodáit. Az Alapítvány jelentős tevékenységet folytat a kultúra, művészet, sport és környezetvédelem területén, pályázati programjaikkal több száz civil szervezettel, egyesülettel állnak napi kapcsolatban. Olyan székhelyet keresnek, ahol a civil szférával való kapcsolataikat intézményes keretek között tudják kialakítani és fejleszteni, igazi kulturális találkozóhellyé fejlesztve az épületet. Az ingatlan helyet adna továbbá az Alapítvány eseményeinek, rendezvényeinek, ünnepségeinek, díjátadóinak is. Az épület fejlesztése során a művészet bemutatására és átélésére alkalmas terek kerülnek kialakításra. Az Alapítvány célja, hogy a kárpát-medencei kultúra, művészet és sport értékei széles körben bemutatásra kerülhessenek. A pályázat bontása során megállapításra került, hogy a benyújtott pályázat a kiírásban foglaltaknak megfelel. A Képviselő-testület az eljárást érvényesnek és eredményesnek nyilvánította, és úgy döntött, hogy a Jókai utca 1. és 3. szám alatti ingatlanok adás-vételére szerződést köt a MOL-Új Európa Alapítvánnyal 105.300.000 Ft vételárért. A Széchenyi tér 7. szám alatti ingatlan megvételére pályázat nem érkezett, így a kiírt versenytárgyalást a Képviselő-testület eredménytelennek nyilvánította.

 

Az önkormányzat által pályázati forrásból kialakítandó inkubátorházat igénybe vevő gazdasági szereplők magas színvonalú kiszolgálása érdekében szükségessé vált új megvalósítási helyszín kijelölése. Ez a helyszín az Esztergomi Ipari Parkban, a Mátyás király út és a Budai Nagy A. u. között fekvő ingatlan (kamionparkoló), melynek tulajdonosa a Strigonium Zrt. E cél elérése érdekébe a Képviselő-testület úgy döntött, hogy elcseréli az Önkormányzat tulajdonában lévő Esztergom belterület, 20377/32 helyrajzi számú, kivett ipartelep megnevezésű, ingatlan területrészét a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő ún. kamionparkolóval.

 

A következő napirendi pontban a Testület úgy döntött, hogy a dr. Dics István tulajdonát képező, Árok u. 44. sz. alatt található üzem, szolgálati lakás és udvar rendeltetésű ingatlan 923/4271 tulajdoni hányada vonatkozásában bruttó 34.500.000 Ft vételár ellenében adásvételi szerződést köt.

 

Ezután az Önkormányzat tulajdonában álló lakások elidegenítésének szabályairól szóló önkormányzati rendelet alapján a Képviselő-testület az Irinyi János u. 11/B. 1/10. szám alatt található, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan értékesítéséről döntött Kozák Erzsébet elővásárlási joggal rendelkező bérlő részére 19.600.000 Ft vételáron, a rendeletben szabályozott feltételekkel, 15 évi részletfizetési kedvezmény igénybevételével.

 

A következő napirendi pont keretében úgy módosították az Önkormányzat tulajdonában lévő Bánomi ltp. 19. fsz/1. szám alatt található lakást értékesítéséről szóló 2021. július 8-ai döntést, hogy az adásvételi szerződésben rögzített 60 napos fizetési határidőt Helmeczy Ilona Mária vevő indokolt kérésére 90 napra módosították.

 

A Táncsics Mihály utca 1/A. szám alatt található, 3056 m2 alapterületű, lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű ingatlan tulajdonosának képviselője megkereste az Önkormányzatot, hogy nyilatkozzon, kíván-e élni elővásárlási jogával. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy nem él elővásárlási jogával.

 

Dr. Fölföldy Ilona fogorvos 2021. december 31. napjával az 1. sz. fogorvosi körzet ellátására kötött megbízási szerződést felmondja, tekintettel a doktornő korára és egészségügyi állapotára. Tekintettel arra, hogy az önkormányzat kötelezettsége és felelőssége a fogorvosi ellátás biztosítása a jövőben is, felajánlotta megvételre a Bánomi ltp. 26-27. szám alatt található, 65 m2 alapterületű orvosi rendelőt a benne található fogászati műszerekkel, fogászati székkel és egyéb berendezési tárgyakkal együtt. A fogorvosi ellátás folyamatos biztosítása érdekében célszerű a rendelő és az eszközök megvásárlása, ezért a Képviselő-testület úgy döntött, hogy megvásárolja a Bánomi ltp. 26-27. szám alatt található orvosi rendelőt bruttó 24.000.000 Ft vételáron és a rendelőben található eszközökre bruttó 2.170.000 Ft vételáron.

 

A hamarosan kezdődő adventi ünnepkörrel kezdetét veszi a karácsonyra való felkészülés. A város ünnepi rendezvénysorozat az első adventi gyertya meggyújtásával kezdődik a fénybe öltöztetett belvárosban. A program célja, hogy minden látogató átélhesse, megtapasztalhassa a meghitt, „békebeli” adventi hangulatot, hogy a város polgárai részeseivé váljanak az ünnepi eseményeknek. A gyerekek számára szervezett programok a szórakoztatás mellett az ismeretterjesztésben is fontos feladatot töltenek be. A rendezvény központja a Széchenyi tér. Az elmúlt évi tapasztalatok birtokában a hétvégéken és a jeles napokon: Mikulás, Luca napja és a vasárnapok lesznek szabadtéri helyszíneken programot. Az idei évben is minden héten meggyújtunk egy gyertyát a város közös adventi koszorúján, illetve megszervezzük a karácsonyra hangolódás jegyében a hétvégi Adventi vásárunkat sok-sok kézműves portékával és a fellépő előadóművészek színpadi műsoraival. A szilveszteri program az év közös búcsúztatásának és az új év köszöntésének elmaradhatatlan eseménye. A hagyományoknak megfelelően a Széchenyi téren előadóművészek koncertjeivel búcsúztatjuk az óesztendőt. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a 2021. év végi rendezvények (advent, szilveszter) lebonyolítására vonatkozó feladatát átadja az „Esztergomi Turisztikai Nonprofit” Korlátolt Felelősségű Társaságnak, amelynek az év végi ünnepségek lebonyolítására működési célú támogatásként bruttó 22.000.000 forintot biztosít.

 

Az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás pályázatot nyújtott be Párkány városával és Ipolydamásd községgel, melynek keretében kiépítésre kerül az Ipolydamásd – Letkés, illetve a Helemba – Párkány kerékpárút. Az Ister-Granum EGTC a 80 települést magában foglaló régiónk területén helyez el kerékpáros pihenőhelyeket. Esztergomban is szeretnének kerékpáros pihenőhelyet kiépíteni a szentgyörgymezői játszótér melletti területen, mivel a kerékpárosok számára ez a városba érve egy belépési pont, mely vízvételi lehetőséggel is rendelkezik. A létesítmény 4,5 x 4,5 méteres területet venne igénybe. Ezen belül kerülne felállításra a pihenő pavilon, kerékpáros szerelőállvány, kerékpártámasz és egy információs tábla. Ehhez kérték és adta meg az Önkormányzat a tulajdonosi engedélyt és engedélyezte a terület 10 évre történő ingyenes használatát.

 

Az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás feladata a központi háziorvosi ügyelet biztosítása. Ezt a feladatát jelenleg az Országos Orvosi Ügyelet Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötött szolgáltatási szerződés alapján látja el. A szerződés 2022. január 1. napjáig szól. A feladat 2022. január 1. napját követő ellátására a Társulás közbeszerzési eljárást írt ki, amelyre egyetlen ajánlat érkezett. Az ajánlatot a jelenleg is feladatellátó gazdasági társaság nyújtotta be a NEAK finanszírozáson felül 55 Ft/lakos/hó áron. A fenti ajánlat alapján Esztergom Város Önkormányzatának 19.327.440 Ft éves tagdíj kiegészítést szükséges fizetnie a társulás részére a 2022. és 2023. években. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a központi háziorvosi ügyelet feladatellátásához szükséges kiegészítő tagdíjat biztosítja, és az kerüljön betervezésre a 2022. évi és a 2023. évi önkormányzati költségvetéséről szóló rendeletbe.

 

Ezután zárt ülésen tárgyaltak az egészségügyi feladatellátás tartós helyettesítéssel történő biztosításáról az 1. számú gyermek háziorvosi körzetben, Dr. Sinka Zsuzsanna Gabriellával kötött iskola-egészségügyi orvosi feladatok helyettesítéssel történő működtetésére vonatkozó megbízási szerződés módosításáról, a 10. számú felnőtt háziorvosi körzet rendelési idejének kiegészítéséről és az aktuális peres és peren kívüli jogvitás ügyekről.