Ugrás a fő tartalomra

vissza a portálra
Esztergom Város Önkormányzata

Egyház
 
 Archívum

Isten éltesse az Erzsébeteket és Katalinokat!
Novemberi szent névnapok

2010.11.29. 9:15

katalin.jpgTöbb szentünk emléknapját is novemberben ünnepeljük, Márton és Erzsébet napon már túl vagyunk, jövő héten pedig a Katalinokat köszöntjük. Erzsébet és Katalin névnapok, ünnepnapok a katolikus egyház ünnepei, és a népi jeles napok közül is kiemelkednek. Az egyház november 19-én emlékezik Árpád-házi Szent Erzsébetre, akit úgy is neveztek, hogy Türingia dicsősége, míg Aleaxandriai Szent Katalinnak, a „szép királylánynak” emléknapját november 25-én tartjuk.
 
Erdő Péter újra a püspöki konferencia elnöke

2010.09.16. 13:56

erdo_peter_protokoll1.jpgEsztergom–Budapest. Újabb öt esztendőre Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érseket választotta elnökévé a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hétfőn délelőtt a Budapesten tartott őszi rendes ülésén. Az alelnöki posztot Ternyák Csaba egri érsek töltheti be az elkövetkezendő években, a négytagú állandó tanácsba Erdő Péteren, Ternyák Csabán és Bábel Balázson kívül Veres András szombathelyi megyés püspököt is beválasztották. A tisztségviselők megbízatása is öt évre szól.
 
DÍJAZOTT FERENCES SZERZETES

2010.09.02. 14:09

tokar_janos.jpg Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium igazgatóját, Tokár János ferences szerzetest a Közép-Európai Tanárakadémia Pro Educanda Juventute díjban részesítette, melyet Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke jelenlétében adtak át augusztus 24-én, Budapesten. Az indoklás szerint a Tokár János vezette tanári közösség kiemelkedő munkát végez Bajnán és Nagysápon a felnőtt cigány népesség számára két évvel ezelőtt beindított esti tagozatú gimnáziumi képzéssel.
 
Tokár János a feloszlatott szerzetesrendek újjászületéséről
A teremtett világ iránti tisztelet

2010.06.22. 10:43

tokarjanos.jpgA magyar egyházi rendek huszadik századi története 1950-ben vett drámai fordulatot, amikor feloszlatták a rendeket. A diktatúrában is, majd pedig a rendszerváltáskor is kiderült, hogy a feloszlatott rendek tagjai nem vesztették el a legfontosabbat, a hitüket és az ebből fakadó együvé tartozásukat.
 
Öröm a reformátusoknál

2010.05.26. 9:47

orgona.jpgÚj orgonát avattak pünkösd vasárnapján a református templomban az istentiszteleten. Az orgona átmenetileg a szószék mellett kapott helyet.Az orgona olasz gyártmányú, hárommanuálos, 170 regiszteres, 32 pedálsoros, két darab hangfallal, amely barokk, romantikus, angol, francia hangzásokkal rendelkezik, a „legkényesebb” zenei stílusú művek előadására is alkalmas. azért, hogy a templomba érkező hívek közelről is megnézhessék, egy későbbi időpontban kerül majd a karzatra, a végleges helyére. A pünkösdi ünnepi istentiszteleten Rózsár Brigitta és Fodor Lajos kántorok játékával áll a hívek szolgálatába.
 
A keresztény egyház születésnapja

2010.05.26. 9:43

kereszteny.jpgA rendszerváltás előtt a vallási ünnepeket alig-alig lehetett megünnepelni. A nagy változás e téren is sokat módosított a korábban volt értékrenden, a pünkösd munkaszüneti nappá vált, először 1993. május 31-én. Maga a kifejezés a görög „pentakoszté” szóból ered, mely „ötvenedik napot” jelent és arra utal, hogy húsvét szombatjának ünnepe után vagyunk 50 nappal. Az ünnep zsidó néphagyományból származik, mikor is a húsvét szombatját követő ötvenedik napon a befejezett aratást hálálták meg a Szentföldön.
 
A „kis lépések” bíborosa

2010.05.26. 8:18

lekai.jpgMiután VI. Pál pápa 1973-ban fölkérte Mindszenty József hercegprímást, hogy mondjon le tisztségéről, de a prímás lelkiismereti okokra hivatkozva ezt nem volt hajlandó megtenni, a pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket 1974. február 5-én. Ezt követően 1976. február 10-én a Vatikán és a magyar állam közös megállapodása értelmében az új esztergomi érsek Lékai László lett.
 
Az utolsó hercegprímás

2010.05.03. 9:47

mindszenty.jpgTúlzás nélkül állíthatjuk, hogy könyvtárnyivá duzzadt azoknak a jegyzőkönyveknek, írásoknak, dokumentumoknak, visszaemlékezéseknek a sora, amelyek a 20. század talán legnagyobb, az egész világ által ismert mártír főpásztor, Mindszenty József esztergomi hercegprímás tollából származnak, vagy róla szólnak, vele kapcsolatosak.
 
Tizennyolc kórus, rangos vendégek
Egyházzenei fesztivál tizenhatodszor

2010.04.26. 10:49

piliscsaba.jpgA Piliscsaba-Klotildliget Községszépítő és Természetvédő Egyesület szervezésében május 7. és 9. között zajlik a Piliscsabai Egyházzenei Napok nevű rendezvénysorozat. A tizenhatodik alkalommal megrendezett eseményen összesen 18 kórus lép fel Budapestről, az ország távolabbi tájairól, és a határon túlról, a Felvidékről, Erdélyből és a Bácskából.
 
A történelmi Magyarország utolsó prímása - Csernoch János

2010.04.20. 7:33

csernok_ersek.jpgKivételes körülmények között futotta be nem mindennapi karrierjét a szlovák származású magyar főpap, Csernoch János érsek, a történelmi Magyarország utolsó prímása.
 
Az Örömhír ünnepe

2010.03.22. 9:34

Március 25-én ünnepelte az egyház Mária szűzi fogantatásának napját, vagy amint hazánkban nevezik, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét. Magyarországon, Mária országában Szent István felajánlása óta különösen nagy becsben tartják ezt az ünnepet. Ekkor jelent meg Gábriel arkangyal Máriának, hogy megkérdezze tőle: akar-e az Isten Fiának édesanyja lenni? És abban a pillanatban, amikor a Szent Szűz kimondotta: „Íme az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint”, kezdetét vette a megváltás, amely tetőpontját nagypénteken éri majd el, diadalát pedig húsvét vasárnapján, a feltámadás fényességében.
 
Johannes Cardinalis Simor

2010.03.08. 12:14

simor100308.jpgBár azt szokták mondani, hogy a történelem megismétli önmagát, de ez csak hosszabb távon igaz. A kemény és határozott, gyakran még Ferenc József császárnak is ellentmondani kész Scitovszky János a végsőkig feszültté vált politikai helyzetben, 1866-ban meghalt. Utódául a sokkal kevésbé erélyes, ám a kompromisszumokra mindig kész Simor Jánost nevezte ki az uralkodó 1867. január 20-án, amelyhez a pápai megerősítés is hamarosan megérkezett.
 
Scitovszky János hercegprímás
A búcsújáró püspök

2010.03.02. 10:45

scitovszkyanos100301e.jpgMég azt mondják, hogy a 19. században nemzetek és nemzetiségek nem fértek meg egymás mellett abban a hatalmas birodalomban, amelyet Osztrák Császárságnak, Habsburg Birodalomnak, vagy a későbbiekben Osztrák-Magyar Monarchiának neveztek. Erre cáfol rá Scitovszky János személye és munkássága.
 
Hám János érsek
Aszkézis és politika

2010.02.22. 10:54

ersekekvarosa100222egomra.jpgA számtalan jellemző emberi tulajdonság egyike az ambíció, amelyet adott esetben nevezhetünk hatalomvágynak. Kevesen vannak, akik könnyedén megválnának valamely tisztségtől, amelybe a sors vagy a szerencse helyezte őket. Ezen kevesek közé tartozik Hám János esztergomi érsek.
 
Egy lelkiismeretes főpásztor
Kopácsy József hercegprímás

2010.02.15. 8:23

kopacsyegomra.jpgKönnyen hihetnénk, hogy az ország előmenetelében csak a nagytekintélyű, előkelő családok sarjai játszottak meghatározó szerepet, pedig ez korántsem így van. Gondoljunk csak történetesen a jobbágysorból fölemelkedett és kishíján a pápai tiaráig jutott Bakócz Tamásra.
 
Megtalálták Pázmány Péter földi maradványait
Pozsonyban nyugszik a magyar érsek

2010.02.09. 13:05

pazmany_peter_100208.jpgMegtalálták Pázmány Péter földi maradványait Szlovákiában, a pozsonyi Szent Márton-dómban. A 1570 és 1637 között élt magyar jezsuita hittudós, bíboros, esztergomi érsekkel kapcsolatos régészeti felfedezést elsőként Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek mondta el a híveknek egyik szentmiséje után. A szenzációs hír azóta már bejárta országot-világot, és mivel Esztergomot több aspektusból is érinti a híres lelet, így közreadjuk Pázmány Péter életének történetét, illetve Esztergommal való kapcsolatát. Cikkünkben felhasználtuk az érsekről elnevezett egyetem honlapján lévő biográfiát.
 
A kistérségi alapon kívül is támogat a régió központ
Esztergomi hangosítás a kesztölci templomban

2010.02.09. 8:31

Új hangosítási eszközöket kapott a kesztölci templom az esztergomi holding cégcsoporthoz tartozó EHÍR Kft.-től, a két hangfalat és az erősítőt Meggyes Tamás polgármester adta át február 3-án, délután a településen.
 
Rudnay Sándor hercegprímás
Ismét Esztergomban

2010.02.01. 8:32

A 19. század első ötven esztendeje hazánk történetének egyik legcsodálatosabb korszaka, maga a reformkor. Ekkor, 1802-ben alapította gróf Széchényi Ferenc a Nemzeti Könyvtárat, ekkor hozta létre gróf Széchenyi István a reformkor kezdetén 1825/27-es országgyűlésén a Magyar Tudományos Akadémiát, ekkor épült a Lánchíd, alkotott Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály és Arany János, ekkor lépett a színre a magyar történelem talán legnagyobb hatású szónoka, Kossuth Lajos, tette le a voksát a nemzet ügye mellé a nagyszerű jogtudós, Deák Ferenc és sorolhatnánk a végtelenségig azoknak az évtizedeknek a nagyszerű személyiségeit és vívmányait, melyek végül elvezettek 1848/49 csodálatos forradalmához és szabadságharcához.
 
Január 24.én zárult az ökumenikus imahét

2010.01.25. 11:28

A fenti időpontban ért véget a hagyományos esztergomi ökumenikus imahét, melynek során a templomokban más gyülekezetek lelkipásztorai hirdették az igét. A rendezvény alkalmából Esztergomba látogatott a három történelmi nagyegyház vezető személyisége is: Erdő Péter, Paskai László, Ittzés János és Steinbach József szerdán a református templomban tartott közös istentiszteletet.
 
Habsburg-Lotharingiai Károly Ambrus
Az őszinteségben vétkes

2010.01.25. 8:20

ev100122egomra.jpgMindig elgondolkodtató és számtalan kérdést vet fel, ha egy tehetséges fiatalember, akit a sors ráadásul magas méltóságba helyezett, nem tudja beteljesíteni hivatását, képtelen megfelelni a hozzá fűzött reményeknek egyszerűen azért, mert a Gondviselés rövidre szabta földi életének esztendeit. A „miért” gondolata ötlik az ember eszébe akkor is, amikor Habsburg-Lotharingiai Károly Ambrus érsek történetében kutakodik.
 
A „fehér barátok” atyja

2010.01.18. 8:46

feher_atya.jpgElgondolkodtató, hogy Magyarország első koronás uralkodója, István király, nem csupán Európában, de túlzás nélkül mondhatjuk, hogy világszerte tisztelt szentje az egyháznak, mi több, magát az Árpád-házat úgy is nevezték, hogy „szent királyok nemzetsége”. Ennek ellenére a magyarok még nem adtak pápát Rómának, sőt, szerzetesrend is mindössze egy van, amely magyar alapításúnak mondható, jelesül az esztergomi Boldog Özséb kanonok alapította pálosok rendje.
 
Batthyány József érsek
Hűség és bátorság

2010.01.18. 8:35

egomra100118.jpgValóban „Fidelitate et fortitudine”, hűség és bátorság jellemezte a Batthyány család minden nagyszerű sarjának életét és munkásságát kezdve a németújvári Batthyányiak grófi ágából származó bíboros, hercegprímás, esztergomi érsektől a 19. század vértanú miniszterelnökén át egészen Batthyány Strattmann Lászlóig. A család már korábban is adott a hazának bátor katonákat, tehetséges hadvezéreket, várkapitányokat, főispánokat, Horvátországnak bánokat, Magyarországnak nádorispánokat. A későbbi hercegi cím az esztergomi metropolita József bátyjára, Ádámra szállott.
 
Beer Miklós püspök díszpolgár lett

2010.01.11. 15:33

beermiklos.jpgAz egykori pilismaróti plébános több évtizedes munkássága során végzett közösségépítő tevékenységéért, a település érdekében kifejtett erőfeszítéséért vehette át a Pilismarót Község Díszpolgára címet.
 
Aki hasznosan munkálkodott
Csáky Miklós József érsek

2009.12.21. 16:47

csaky2.jpgA Szepes megyei Szepesváralján 1698. december 5-én született Csáky Miklós József mindössze hat esztendőt töltött az esztergomi érseki székben, ám az érsekségét megelőző évtizedekben betöltött tisztségei és egyházépítő tevékenysége mindenképp említésre érdemesítik.
 
avagy kis karácsonyi kelléktörténet
Az ünnep díszei

2008.12.22. 9:36

disz.jpgKarácsonykor az utolsó gyertyát is meggyújtjuk az adventi koszorún, mellyel véget ér a várakozás időszaka és megkezdődik az egyházi év. A lélek feldíszítésén kívül azonban számos más díszes „kelléke” van a karácsonyi ünnepeknek.
 
Megvalósítható ötletek kicsiknek és nagyobbaknak
Díszek, ajándékok és sütemény saját kezűleg

2008.12.22. 9:58

casa_de_lebkuchen.jpgPár nap van még hátra a Jézuska érkezéséig. A szülőket ilyenkor a vásárlás, a lakás rendezgetése, a sütés, a csomagolás és az egyéb tennivalók tartják lázban. A kisebb-nagyobb gyerekeket sok mindenbe be lehet vonni segítő kézként, ha pedig már elfáradtak, készíthetnek ünnepi díszeket, amelyet akár el is ajándékozhatnak szüleiknek, nagyszüleiknek, barátaiknak, és egyszerű édességeket is. Az utolsó napok hasznos eltöltéséhez adunk most néhány tippet.
 
Hagyományok a Föld minden tájáról
A világ karácsonya

2008.12.22. 14:37

disz.jpgAhány ház annyi szokás, tartja a mondás, de mondhatnánk azt is, hogy ahány ország annyi karácsonyi szokás. A legtöbb nép természetesen Jézus születését ünnepli, ám számtalan különböző hagyománnyal rendelkeznek az egyes nemzetek. Más-más hozza az ajándékokat, kinél a Mikulás, máshol Father Christmas, de akad ország, ahol Papa Noel, sőt van ahol Dun Che Lao Ren. Persze ezenkívül még számtalan különböző karácsonyi szokást tartanak az egyes nemzetek. Nézzük is meg hogyan ünnepelnek a világban, kezdve a hozzánk hasonló ünnepet ülő országoktól az egzotikus tájak és népek ünnepéig.
 
Kis karácsonyi ének

2008.12.22. 9:46

card00566_fr.jpgKarácsony közeledtével rendre mormolgatom magamban egyik, talán legkedvesebb költőm, Ady Endre csodálatos sorait: „Tegnap harangoztak,/Holnap harangoznak,/Holnapután az angyalok/Gyémánt-havat hoznak./Isten-dícséretre/Mégiscsak kiállok/De boldogok a pásztorok/S a három királyok”
 
Advent harmadik vasárnapja

2008.12.16. 10:09

karacsony-097.jpgA karácsonyi várakozás, az Úrjövet előtti utolsó vasárnap liturgiája a Jelenések könyvéhez kapcsolódik. A Jelenések könyve a leginkább vitatott, s a legtöbbször félremagyarázott szentírási könyv. Nehéz írásmagyarázatot írni róla, prédikálni belőle. A hét kisázsiai gyülekezetnek „diktált” levél egyikéről van szó. A levelek címzettjei a térképen Efezeustól kezdődően az óramutató járásával megegyező irányban körben helyezkednek el. Kérdés lehet, hogy miért éppen ez a hét gyülekezet a címzett…
 
Úrjövet

2009.11.30. 10:48

advent.jpgTalán nincs is nagyobb ünnep az ember életében, mint a boldog várakozás, a beteljesülés reményének az öröme. Ilyen a keresztény világban a liturgikus újesztendő, amikor Jézus bevonul az egyháázi évbe advent első vasárnapján. 1570 óta, amikor V. Pius pápa a tridenti zsinat által megreformált római misekönyvet kiadta, az egyház liturgikus évének vasárnapján az utolsó ítélet evangéliumát olvassák a templomokban.
 
Szent Erzsébet és Szent Katalin
Szentek és áldottak

2009.11.25. 8:54

A Magyar Katolikus Egyház november 19-én emlékezik Árpád-házi Szent Erzsébetre, akit úgy is nevezetek, hogy „gloria Teutoniae”, vagyis Türingia dicsősége. A másik Aleaxandriai Szent Katalin, a „szép királylány”, akinek november 25-én van az ünnepe. Bár korban évszázadok választották el őket egymástól, mégis igen sok közös vonás jellemzi kettejük élettörténetét.
 
Bécs hű szolgája - Esterházy Imre érsek

2009.11.25. 8:48

et026gf95304.jpgKevés emberben fedezhető fel annyi ellentmondás, mint Esterházy Imre érsek jellemében. Egyházi pályáját pálos rendi szerzetesként kezdte és egészen a hercegprímási székig jutott, mindvégig hűségesen szolgálva a Habsburg-dinasztiát. Mindeközben a protestánsüldözéseket ellenezte, prímásként lelkes adakozó, pompakedvelő építtető, aki a világi méltóságokat megszégyenítő lakomákat rendezett, miközben ő maga minden hivatalos iratot „Frater Imre” néven írt alá és fekvőhelye rosszabb volt, mint egy egyiptomi sivatagi remetéjé.
 
Az első hercegprímás

2009.11.17. 8:05

menu4_kep4.jpgDiplomáciai küzdelmek és vallási ellentétek kereszttüzében töltötte életét az a magyar főpap, aki gyakorlatilag alig-alig tartózkodott éppen aktuális egyházmegyéjében. Keresztély Ágostnak hívták és 1666. október 19-én született Moritz von Sachsen-Zeit választófejedelem harmadik, legkisebb fiúgyermekeként, evangélikus családban.
 
Százhúsz éves a református templom

2009.11.16. 9:24

ref.templ.jpgAz Esztergomi Református Gyülekezet tagjai november elsején ünnepi istentisztelettel és kiállítással emlékeztek arra, hogy templomuk 120 éve épült és azóta szolgálja a hitéletet. A tárlat anyagát az „egyház ládájában” meglévő iratokból, dokumentumokból Wágenhoffer Vilmos nyugalmazott iskolaigazgató, történelemtanár állította össze. A falon lévő tizenhat tabló anyagához fűzött kiegészítésekkel, magyarázatokkal nyitotta meg a visszatekintő kiállítást.
 
Boldog Meszlényi Zoltán emlékezete

2009.11.09. 13:31

Október 31.én a hívők sokaságán túl szinte megszámlálhatatlan egyházi és világi méltóság, bíborosok, püspökök, politikusok részvételével, Erdő Péter bíboros, prímás esztergom – budapesti érsek főcelebrálásával és Paskai László bíboros, valamint Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja prefektusának koncelebrálásával bemutatott ünnepi szentmise keretében hirdették ki XVI. Benedek pápa apostoli levelét, amelyben megengedi, hogy a jövőben Meszlényi Zoltán püspököt boldogként tiszteljék. A vértanú püspök boldoggá avatásáról Székely János püspökkel beszélgetett Varga Péter Dénes.
 
„Magyarországot előbb szegénnyé"

2009.11.03. 9:12

kollonich.jpgA horvát eredetű honosított császári katonai család gyermeke 1631. október 26-án született evangélikus családból. Apja, Kollonich Ernő, Komárom főkapitánya első felesége halála után katolizált. Új házasságát Kuffstein Erzsébet bárónővel kötötte, amely frigyből kilenc gyermeke született, közülük a hetedik volt Lipót, akit maga Pázmány Péter részesített a keresztség szentségében. Kezdetben közel sem egyházi pályára készült. Még nem volt tizennégy esztendős, amikor Bécsbe került és Ferdinánd főherceg apródja lett.
 
Isten szegénykéje

2009.10.06. 8:33

img_0011.jpg„Ferenc nevét senki nem mondhatja ki anélkül, hogy ne édességet érezne” –írta Egyed testvér, aki a szent első társai közé tartozott. De ki is volt ő valójában, hiszen se tudósként, se kritikusan, sem pedig tudományos módszerekkel nem érdemes megközelíteni, mivel minden ilyen módszer már eleve elvéti őt és semmiképpen nem képes behatolni legmélyebb titkába.
 
Szent Adalbert, a magyarok térítője

2009.09.29. 7:46

Szeptember 27-én emlékezett meg a hazai egyház Szent Adalbertről, aki 994-995-ben Magyarországon térített. Adalbert kora a Német-római Szent Birodalom fölemelkedésével és a keletnémet területek evangelizálásának kezdetével esik egybe. A germánok és a szlávok, a kereszténység és a pogányság közötti egyre gyakoribb összeütközések kora ez, bizonyos tekintetben a későbbi közép-európai feszültségeknek, a kelet-nyugat ellentétének előre vetített árnyéka és előíze.
 
Egyházak a szlovák nyelvtörvényről

2009.07.13. 9:15

katpuspok.jpgA Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetői aggasztónak tartják, hogy Szlovákiában a közelmúltban elfogadott nyelvtörvény értelmében büntetni lehet a magyar nyelv használatát.
 
Megjelent XVI. Benedek pápa harmadik enciklikája
Harmadik enciklika

2009.07.13. 9:12

benedekpapa.jpgPápasága ötödik évében, Szent Péter és Pál apostolok ünnepére dátumozva jelent meg XVI. Benedek pápa Caritas in veritate kezdetű szociális enciklikája, amelyben a Szentatya VI. Pál pápa Populorum progressio című írásához kapcsolódva a jelenkor társadalmát érintő legalapvetőbb szociális kérdéseket vizsgálja „az igazságban való szeretet fényében”.
 
A Szentlélek eljövetele, az egyház alapítása

2009.05.29. 9:13

„Mikor elérkezett pünkösd napja, mindnyájan együtt voltak (a tanítványok) ugyanazon a helyen. Hirtelen, mintha csak heves szélvész közeledett volna, zaj támadt az égből és egészen betöltötte a házat, ahol összegyűltek, majd pedig szétoszló, tüzes nyelvek lobbantak föl előttük és leereszkedtek mindegyikükre. Valamennyien elteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket… Tömeg verődött össze és megzavarodott, mivel ki-ki tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket.” olvashatjuk Apostolok Cselekedeiben.
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye
Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíj

2009.01.26. 9:55

puspoki_konfi_logokics.jpgErdı Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védıszentje ünnepén, január 23-án szentmisét mutatott be a budapesti Egyetemi templomban, majd a Központi Papnevelı Intézet dísztermében átadta a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjakat.
 
Az apostolok apostola

2009.01.19. 9:41

szent_pal.jpgJanuár 25-én ünnepli az egyház Szent Pál megtérését. Eredetileg Saulnak nevezték, zsidó származású római polgár volt, aki meggyőződéssel üldözte a keresztényeket. Egy alkalommal Damaszkusz felé haladva leesett a lováról nagy fényességet látott egy hang így szólt hozzá: „Sau.Saul, miért üldözöl engem?”
 
A koptok, a szírek és a bizánciak január 17-én ünneplik Szent Antalt.
Remete Szent Antal

2009.01.08. 10:43

remetesztantal.jpgAki rászánja magát, hogy annak a Szent Antalnak az életét kutassa, akinek a kereszténység a legrégibb időtől fogva a, „Nagy” megtisztelő jelzőt adta, készüljön föl jónéhány meglepetésre. Még ha elutasítja is az egész csodás színjátékot, amely körülfonja az Antal-legendát, kénytelen lesz számos dolgot csodálkozással tudomásul venni. Tulajdonképpen már az is szinte érthetetlen, hogy több mint 1600 év után még mindig emlegetik a nevét. Hiszen Antal csak egy szegény közép- egyiptomi fellah, földműves volt, és nem vitt végbe semmiféle történelemalakító tettet, mint ahogyan nagy államférfiak vagy egyházi kiválóságok szokták.
 
Harmai Gábor plébános
Karácsonyi üzenet

2008.12.22. 10:37

kereszt.jpgHogy alkalmasak legyünk a szent titkok ünneplésére… Karácsony előtt egy plébánián mindennek élén kell állnia. Programok megszervezve, vendégek meghívva, üdvözletek megírva, ajándékok beszerezve, karácsonyfák fölállítva, újságcikkek megírva… Ha azután elégedetten hátradőlünk, alkalmasak vagyunk arra, hogy egy pohár ital mellett megünnepeljük önmagunkat: ez is megvolt.
 
Klimentné Ferenczy Andrea evangelikus lelkész
Karácsonyi üzenet

2008.12.22. 10:34

evangelikus_logo.jpgNagy ünnep karácsony. A Hídlap írásai, a város ünnephez méltó rendezvényei, üzletek kirakatai, kínálata csak fokozni kívánja a karácsonyi hangulatot, bizonyítani akarja az esztendőnek ezek a napjai egészen mások, mint bármelyik. Mindenki el akarja hitetni, fontos ez az ünnep az embernek. Karácsony ünnepe valóban fontos, egyedülálló a világon.
 
Ágostonné Apáti Gabriella református lelkész
Karácsonyi üzenet

2008.12.22. 10:24

reformatus_logo.jpg„Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;” Ján. 1,4. Jézus Krisztus földi születése Isten előre elhatározott döntése volt. Mindent elveszített az ember a bűn miatt. Elveszítette a paradicsomot. Az embernek ebből az állapotból nem lehet kiutat találni, ebből az állapotból, saját erejéből nincs menekvés. Ezért lett csodává. Ezért született meg a betlehemi éjszakában, rongyos istállóban Isten Fia. Ezért lett testté azon az éjszakán az Ige. Eljött a világosság, az élet, mely az emberek világossága. Eljött ebbe a világba, amelyben sötétség uralkodott. Először pici fényként tűnt fel az égen, csillagként vezetve a jászolbölcsőben fekvő gyermekhez a napkeleti bölcseket. Majd mennyei dicsőségként tűnt fel angyalok között, hogy szegény pásztornépet hívjon magához.
 
Cselényi István Gábor esztergomi görög katolikus paróchus
Karácsonyi üzenet

2008.12.22. 10:14

gorogkatolikus.jpgKedves Olvasók! Immár szokásommá vált, hogy nagy ünnepeinkre egy-egy versemhez fűzöm üzenetemet. Ezt szeretném tenni most is. Életem néhány felejthetetlen élményéből született az alábbi vers. Az első. Amikor (hihetetlen, de így van) 47 éve felkerültem Budapestre, a központi szemináriumba, szenteste elindultunk kispap-társaimmal a Rózsák terére, éjféli zsolozsmára (mert nálunk nem éjféli mise van karácsonykor, hanem éjféli istentisztelet), valósággal szíven ütött, hogy ebben a máskor olyan zajos, nyüzsgő nagyvárosban leállt a forgalom, nem közlekedtek a villamosok, buszok, gyalogszerrel mentünk ki Erzsébet-városba. És többé-kevésbé így van ez ma is, és nemcsak Pesten, hanem nálunk és az egész világon. Akárcsak a város lüktetése, egyszerre, varázsütésre leáll az évek vad forgása, beleolvad az örök mába.
 
A Szent Miklós legenda
Szent Miklós városa

2008.12.08. 10:36

santa_claus.jpgA Krisztus után 245-ben az anatóliai Patara városában született és később 52 évig Myra püspökeként jótékony cselekedeteinek soráról híressé és szeretetté vált Szent Miklós életéről múlt heti számunkban már esett szó. Most annak jártunk utána, hogy hogyan lett a bíborszínű püspöki palástos, és –süveges, pásztorbotos szentből Mikulás, vagy Télapó, aki a kisgyermekek képzeletében egy kövér, jóságos arcú, hatalmas fehér szakállal rendelkező kedves idős bácsi alakjában jelenik meg.
 
Lukács, a rendíthetetlen főpap

2008.12.03. 10:41

Az esztergomi egyházi főméltóságok históriáját elmesélő sorozatunk főszereplője ezúttal Lukács érsek, kiről elődjeitől eltérően számos adat maradt fent. Ez részint annak köszönhető, hogy igen hosszú ideig, mintegy huszonhárom évig állt a magyarországi főegyházmegye élén, másrészt maga a korszak és a főpap személyisége adta az okot a közismertségre és vívta ki a történetírók különös érdeklődését.
 
Úrjövet

2008.11.24. 11:32

advent1.jpgNovember 30-a advent első vasárnapja. A szó latin eredetű, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése. A karácsonyra való előkészület ideje, kezdete András napjához (nov. 30.) a legközelebb eső vasárnap.