Ezer év, ezer érv
Meggyes Tamás: Esztergomot megilleti a megyei jog
2010.09.02. 10:22

Az augusztus huszadikai ünnepi képviselő-testületi ülésen Esztergom méltóságát és rangját érintő kérdések tárgyalása közepette döntés született arról is, hogy Meggyes Tamás polgármester kezdeményezzen a kormánynál törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy az Alkotmánybíróság székhelyére való tekintettel Esztergom elnyerje a megyei jogú városi címet. Az ünnepélyes eseményen Bánhidy Vajk történelemtanár tartott részletes előadást a témáról. Esztergomot úgy jellemezte, tulajdonképpen királyváros megyei jogok nélkül.
Költözik az ÁNTSZ
2010.09.02. 12:48

Költözik az ÁNTSZ Az ÁNTSZ Dorogi, Esztergomi Kistérségi Intézete a szeptember 6-át követő héten költözik a dorogi Intézmények Házába (Dorog, Hantken Miksa u 8.), a második emelet bal oldali szárnyában található új telephelyére. A költözés ideje alatt mindkét telephelyen elérhető az intézet a 06 (33) 503-285 és a 06 (33) 503-286 telefonszámon, valamint ügyfélfogadási időben személyesen is. 2010. szeptember 6-tól szeptember 10-ig a közegészségügyi, és járványügyi szempontból halaszthatatlan ügyekben, a temetkezéssel és halottszállítással kapcsolatos ügyekben áll rendelkezésre az ÁNTSZ. A Családvédelmi Szolgálat hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken fogadja a gondozottakat. Az ügyfelek megértését és türelmét a költözés időszakában előre is köszöni az intézet.
Szent István intelmei jegyében
Augusztus 20-án Esztergom presztízsét emelő kérdésekről döntöttek a képviselők
2010.09.02. 9:00

A Szent István napján tartott ünnepi képviselő-testületi ülésen három fontos, Esztergom város jövőjét, és a nemzet életében betöltött szerepét jelentősen meghatározó kérdésben döntöttek. A Vármúzeum Lovagtermében megtartott eseményen a városatyák felhatalmazták Meggyes Tamás polgármestert, hogy a kormánynál kezdeményezze az Alkotmánybíróság tényleges Esztergomba települését, valamint Esztergom megyei jogú városi címének megszerzését, valamint megerősítették a városvezetés korábbi szándékát, hogy a Várhegy a Világörökség részét képezze.
Vitathatatlan igény
Bánhidy Vajk: nem lehetne kérdés Esztergom megyei jogú városi rangja
2010.09.02. 11:19

bv.jpg Bánhidy Vajk az ünnepi testületi ülésen foglalta össze mindazon érveket, amelyek egyértelműsítik, hogy Esztergom vitathatatlanul jogosult a megyei jogú város címre, erre nem csak történelme, évezredes státuszai, hanem jelenleg a gyakorlatban betöltött szerepe, a térség központjaként olykor már-már erőn felüli vállalásai is feljogosítják.
Esztergom és az Alkotmánybíróság
2010.08.24. 14:21

Mióta bármiféle csoportosulásba szerveződve vagy szervezve élünk a földön közös létünket kezdettől fogva bizonyos értékrend, közös megállapodások vagy önkényesen meghatározott törvények igazgatják. Ilyenek voltak az ókori Hellaszban Drakón törvényei vagy Szólón reformjai, de ilyen alkotmány igazgatta a Római Birodalmat is, ahol megszületett az a differenciált jogrend, amely máig is minden európai típusú állam alkotmányának az alapja. Sőt ilyennek tekinthetők Magyarországon Szent István törvénykönyvei is.
„Azért dolgozunk, hogy a holnap szebb legyen – még ma”
2010.08.23. 13:58

Meggyes Tamással, Esztergom polgármesterével – a Fidesz országgyűlési képviselőjével – jó ideje nem váltottunk már szót. Ennek oka nem pusztán a nyári szabadság volt, hanem a politikai témák szándékos kerülése. Most azonban rövidesen ismét választunk, azaz: itt az ideje a közéletnek.
Megalakult a választási bizottság
2010.08.19. 8:57

valasztasibiz.jpg
Az első király ünnepe az első városban
2010.08.18. 11:43

dsc_7734.jpg A több éves tradícióknak megfelelően idén is augusztusban csúcsosodik ki az esztergomi nyári fesztiválszezon. A különböző tematikus hétvégéket követően az igazi finálé csak most jön, Szent István ünnepe előtt és alatt bizony úgy érezhetjük, hogy a magyar világ közepe az első király első városa – Esztergom.
Kedvezményes kultúra és szórakozás
Újabb vendégcsalogató-akció Esztergomban
2010.07.21. 10:58

zd.jpg Új kedvezményrendszerrel támogatják a városi cégek az Esztergomba látogatók, illetve az itt élők kulturált kikapcsolódását, így egyebek között például kedvezőbb áron tekinthető meg a Picasso Esztergomban című kiállítás, vagy vehető igénybe a július elsején megnyílt Prímás Pince Turisztikai és Borkulturális Központ egyes szolgáltatásai is, sőt az Aquasziget is olcsóbban látogatható.
Rendezzük sorainkat
Házszámrendezés Esztergomban
2010.07.20. 11:21

Négyszáznál több épület, épületrészlet kapott új számot és most újabb nyolc utca házszámkiosztását aktualizálták a városháza munkatársai. Évekkel ezelőtt indította el az esztergomi önkormányzat azt a programot, amivel a városvezetés megpróbál rendet tenni a néhol kaotikussá vált házszámkiosztásban.
Megnyílt az ország borszentélye
A Prímás Pince a magyar borkultúra új központja
2010.07.20. 10:22

Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit július másodikán a Prímás Pince Turisztikai és Borkulturális Központ. Az ódon jellegét megőrzött, mégis a legmodernebb technikai megoldásokkal felújított hatalmas pincerendszerben idegenforgalmi információs központ, a Kárpát-medencei Borvidékek Alagútja, borászati kiállítás és étterem várja az esztergomiakat és a városba látogató turistákat. Esztergom legújabb idegenforgalmi nevezetessége minden nap 10 és 18 óra között tekinthető meg, a Barkóczi-alagút kiállítása díjmentesen, az úgynevezett Kispincében berendezett kiállítás belépődíj ellenében látogatható.
Gázolót keres a rendőrség
2010.07.20. 10:19

police.jpg Esztergom. Egy 84 éves asszony ismeretlen gázolóját keresi a rendőrkapitányság. Az áldozat július 1-jén, csütörtökön vagy 2-án, pénteken a déli órákban gyalogosan kívánt átkelni a Baross Gábor útról a Sugár út irányába, a Családsegítő előtt pár lépés megtétele után egy ismeretlen típusú, színű és rendszámú személygépkocsi elütötte.
Megújulnak a kertvtvárosi utcák
2010.07.20. 10:10

Esztergom önkormányzata a múlt héten megkezdte Esztergom-Kertvárosban a Sátorkői út mintegy 920 méteres szakaszának, valamint a Temesvári út 650 méteres szakaszának 48,2 millió forintba kerülő felújítását, melyre a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség TEÚT pályázatán 24,1 millió forintot nyertek.
Mindennapos testnevelés
Heti tíz testnevelésóra az egészséges, sportos esztergomiakért
2010.07.19. 15:11

testnev_ora.jpg Esztergom képviselő-testülete úgy döntött, 2010. szeptember elsejétől a fenntar­tásában működő valamennyi általános- és középiskolában – minden évfolyamon – bevezeti a heti 10 óra kötelező testnevelésórát, melyből hat (az általános iskola felső tagozatán és a középiskolákban 3x2) órát délelőtti testnevelésóra keretében kell biztosítani, négy órát pedig délután. A délutáni foglalkozást a tanulók által – az Esztergomban biztosítható sportágak közül – szabadon megválasztott, sport­áganként megszervezendő tanórán kell biztosítani – így szólt az önkormányzatnak a Magyar Távirati Irodához múlt héten eljuttatott sajtóközleményének bevezetője. Vagyis Esztergom, ahogy tette ezt a város történetének tantervbe illesztésével, is­mét önállóan lépett az „ép testben ép lélek” embereszményének megvalósításáért
Amiért a harang szól…
Sportos zarándoklatra vár a Dunakanyar
2010.07.02. 13:49

Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456 címmel megemlékezést tartottak július 4.én, a Bazilikában délelőtt fél tizenegytől. Az ünnepélyes tiszteletadást az 554 éve történt Nándorfehérvári győzelemre, valamint Hunyadi János és fia, Hunyadi Mátyás tiszteletére rendezték meg, mely július 17-én a Sportos Zarándoklat a Dunakanyarban elnevezésű programmal folytatódott.
Megnyílt az ország Borszentélye
Július 2. napjától a nagyközönség is látogathatja a Prímás Pincét
2010.07.02. 11:55

primaspince.jpg Már minden látogató előtt nyitva a közel egymilliárd forintból megújított Prímás Pince. A borkulturális központként is funkcionáló turisztikai komplexum hivatalosan július elsején nyílt meg, a délelőtt tizenegy órakor kezdődő ünnepségen beszédet mondott Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek és Meszleny László, a Prímás Pince igazgatója.
Világharmónia Esztergomban
2010.07.02. 11:37

vilagfutas.jpg Esztergomban járt a világ legnagyobb olimpiai stílusú váltófutásának, a Világharmónia Futásnak a mezőnye július elsején. A már több mint két évtizedes, a barátságot, a szeretetet, a békét és az örömöt hirdető politikamentes sportrendezvény Magyarországot most érintette harmadszor. A Mária Valéria hídon érkező futókat, illetve a hozzájuk csatlakozókat a Széchenyi téren harmónia-fesztivál köszöntötte.
Új köntös, régi pompa
A Széchényi tér ékkövévé válik a vármegyeháza
2010.07.02. 9:07

varoshaza.jpg Újra régi fényében tündökölhet az egykori vármegyeháza, egyben új közösségi tér születik a város szívében: első körben támogatást kapott a vármegyeháza rekonstrukcióját és új funkciókkal történő bővítését célzó pályázat. A teljes felújítást követően játszótér, szökőkút, kerthelyiség, kiállító- és konferenciaterem és az egykori hagyományokat felelevenítő étterem költözhet az épületegyüttesbe, amely egyben új formában és minőségben biztosítja majd a helyet a jelenlegi szolgáltatásoknak is.
Az idősek klubja új tagokat vár
2010.06.30. 9:22

fejahaz.jpg Lehetőség nyílt arra, hogy a Féja Géza Közösségi Házban működő Idősek Klubja új tagokat fogadjon, ezért várják a nyugdíj és nyugdíjszerű ellátásban részesülő esztergomi és kertvárosi lakosokat. A klubban mosási, tisztálkodási és pihenési lehetőség is van, emellett mozgalmas, aktív közösségi élet folyik, rendszeresen szerveznek szabadidős programokat, ünnepi rendezvényeket és hosszabb kirándulásokat.
Kaszárnyabontogatók
2010.06.30. 9:18

kaszarnyabontas.jpg A 24. hétvégén sokak megdöbbenésére munkagépek jelentek meg a Kossuth Lajos utcai egykori kaszárnyaépületben és nagy zajjal, porral eltüntették a városképhez évtizedek óta hozzátartozó ház középső, árkádos részét. A városháza építéshatósága szerint az elbontott épületrész a Budapesten bejegyzett Egom-Plaza Kft. tulajdonában áll, aki bontási engedélyt kért az esztergomi hatóságtól, de mivel az ingatlanban a város önkormányzatának is van tulajdonrésze, a dorogi hivatal lett az eljáró hatóság.
Díjjal megkoronázott tanári pályafutások
2010.06.30. 8:53

dijatado.jpg Esztergomban négy, szakmájában és diákjai előtt is nagyra tartott tanáregyéniséget ismert el június 4-én a város a pedagógusnap alkalmából. Jó alkalom a díjátadóra, hogy számvetést készítsen az adományozó és az adományozott is. Ezen ünnepi alkalmalomból a nyugalmazott óvónő, Major Miklósné és a humán szakos tanár, Bánhidy László, önti szavakba, hogy mit is gondolnak ők maguk az elismerésről és a munkásságukról.
 
Köszöntő
Kedves Honlap-olvasó!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt Esztergom városa internetes oldalán!

Magyarország, a magyar állam, egyház és kultúra bölcsője, Esztergom mindnyájunk számára ugyanazon üzenetet hordozza: a közösség szeretete és a közösségi összetartozásba vetett hit fennmaradásunk és fejlődésünk záloga. A mostani nehéz időkben ebből tudunk erőt meríteni. Mind helyben, mind a tágabb környezetünkben.Bővebben.. .
 
 
Névnap
 
 
Időjárás
most 16 fok, erősen felhős
Közép-Magyarország
mai előrejelzés: min +5, max +16 fok, szitálás, gyenge eső.
holnapi előrejelzés: min +3, max +20 fok, közepesen felhős.
további időjárás
 
 
Programajánló