Díjak, kitüntetések
Archívum
|
Reményi Károly Príma Díjas
2012.11.05. 10:07 Október 30-án, kedden este, a tatabányai Jászai Mari Színházban osztották ki a megyei Príma Díjakat. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei szervezetének elnöke, Pordán Zsigmond ünnepélyes keretek között hirdette ki a kategória győztesek nevét. Az esztergomi Reményi Károly karnagy (Karcsi bácsi) a tatabányai Papp Albert festőművésszel közösen, megosztott Príma díjat vehetett át. |
Esztergom tiszteletbeli polgárai 2012-ben
2012.11.05. 9:57
Esztergom Tiszteletbeli Polgára címet ebben az esztendőben három személynek adta át Tétényi Éva polgármester.
Maintalból Erich Fischer, Ehingenből Alexander Baumann főpolgármester és Dr. Wolf Brzoska vehette át az elismerő oklevelet.
Mindhárman jelentős szerepet vállaltak a városaink közötti együttműködésben.
|
|
Pjatacsuk Vitalij a legfrissebb Pro Urbe kitüntetett
2012.11.05. 9:54
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 319/2012.(VIII.31.) számú esztergomi önkormányzati határozatával a városi kitüntetések adományozásáról szóló esztergomi önkormányzati rendelet 5. §-a alapján a 2012. évben „Pro Urbe Esztergom” kitüntetést adományoz Pjatacsuk Vitalij részére.
|
Esztergom Város Díszpolgára címet kapott Kökény Roland
2012.11.05. 9:50
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 318/2012.(VIII.31.) számú esztergomi önkormányzati határozatával a városi kitüntetések adományozásáról szóló esztergomi önkormányzati rendelet 1. §-a alapján – a 2012. évi londoni Olimpián a kajak kettesek 1000 méteres döntőjében aratott győzelme, és az ezt megalapozó kimagasló és példamutató sportolói tevékenysége elismeréseként - „Esztergom Díszpolgára” címet adományoz Kökény Roland részére 2012. október 23-án.
|
|
Reményi Károly Príma Díjas
2012.10.31. 15:55 Október 30-án, kedden este, a tatabányai Jászai Mari Színházban osztották ki a megyei Príma Díjakat. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei szervezetének elnöke, Pordán Zsigmond ünnepélyes keretek között hirdette ki a kategória győztesek nevét. Az esztergomi Reményi Károly karnagy (Karcsi bácsi) a tatabányai Papp Albert festőművésszel közösen, megosztott Príma díjat vehetett át. |
Esztergom tiszteletbeli polgárai 2012-ben
2012.10.31. 15:50
Esztergom Tiszteletbeli Polgára címet ebben az esztendőben három személynek adta át Tétényi Éva polgármester.
Maintalból Erich Fischer, Ehingenből Alexander Baumann főpolgármester és Dr. Wolf Brzoska vehette át az elismerő oklevelet.
Mindhárman jelentős szerepet vállaltak a városaink közötti együttműködésben.
|
|
Pjatacsuk Vitalij a legfrissebb Pro Urbe kitüntetett
2012.10.31. 15:48
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 319/2012.(VIII.31.) számú esztergomi önkormányzati határozatával a városi kitüntetések adományozásáról szóló esztergomi önkormányzati rendelet 5. §-a alapján a 2012. évben „Pro Urbe Esztergom” kitüntetést adományoz Pjatacsuk Vitalij részére.
|
Esztergom Város Díszpolgára címet kapott Kökény Roland
2012.10.31. 15:45
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 318/2012.(VIII.31.) számú esztergomi önkormányzati határozatával a városi kitüntetések adományozásáról szóló esztergomi önkormányzati rendelet 1. §-a alapján – a 2012. évi londoni Olimpián a kajak kettesek 1000 méteres döntőjében aratott győzelme, és az ezt megalapozó kimagasló és példamutató sportolói tevékenysége elismeréseként - „Esztergom Díszpolgára” címet adományoz Kökény Roland részére 2012. október 23-án.
|
|
Vendégbarát Múzeum Díjas az esztergomi Duna Múzeum
Egy újabb rangos elismerés Esztergomnak 2009.05.18. 14:22
Immár hagyományosan a Múzeumok Majálisán kerül sor a Magyar Turizmus Zrt., az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett Vendégbarát Múzeum Program eredményhirdetésére. A látogatók egy hónapon át az interneten szavazhattak a számukra legkedvesebb múzeumra.
|
Önzetlenül, másokért és az életért
Akik Szabó Erna nyomába értek 2008.11.24. 9:44
A Prímás Pincében vehette át Felföldi Éva és Werni Emma a Szabó Erna-díjat, amelyet minden esztendőben „Esztergom rászorulóinak megsegítéséért” végzett önfeláldozó munka elismeréseként nyújtanak át.
|
|
„A kitüntetés minden esztergominak szól”
Díszpolgárok üzenete 2008.11.06. 15:33
Az október 23-ai, esztergomi megemlékezés keretén belül Orbán Viktor volt miniszterelnök és Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek vehette át az „Esztergom Díszpolgára” kitüntetést. Esztergom közössége ezzel két karakteres, a város és a magyarság történetében kiemelt szerepet játszó személyiséggel „gazdagodott”, akik beszédükben hangsúlyozták: a magyar nemzet bölcsőjét ringató város, annak ezeréves történelme, nem kevésbé pedig jelene, és a most itt élők egyaránt szimbólumai annak a népnek, amely a történelem viharai közt újra és újra helytállt, és ha kellett, a lerombolt hidak helyébe mindig újat épített.
|
Komjáthy János az idei Bády-díjas
2008.10.14. 11:20 A szüreti mulatságra, és város egykori polgármesteréről, Bády Istvánról elnevezett díj átadási ceremóniájára a Klapka György téren került sor, a várost a rendezvényen a két alpolgármester, Knapp János Pál és Németh József képviselte. |