Aktuális
Heti tíz testnevelésóra az egészséges, sportos esztergomiakért
Mindennapos testnevelés
2010.07.19. 15:11
Esztergom képviselő-testülete úgy döntött, 2010. szeptember elsejétől a fenntartásában működő valamennyi általános- és középiskolában – minden évfolyamon – bevezeti a heti 10 óra kötelező testnevelésórát, melyből hat (az általános iskola felső tagozatán és a középiskolákban 3x2) órát délelőtti testnevelésóra keretében kell biztosítani, négy órát pedig délután. A délutáni foglalkozást a tanulók által – az Esztergomban biztosítható sportágak közül – szabadon megválasztott, sportáganként megszervezendő tanórán kell biztosítani – így szólt az önkormányzatnak a Magyar Távirati Irodához múlt héten eljuttatott sajtóközleményének bevezetője. Vagyis Esztergom, ahogy tette ezt a város történetének tantervbe illesztésével, ismét önállóan lépett az „ép testben ép lélek” embereszményének megvalósításáért
Világos célok
Meggyes Tamás, a város fideszes polgármestere „rendkívül fontos és nagy horderejű döntés”-nek nevezte a javaslatot az önkormányzat június 24-i ülésén. Elmondta: hosszan tárgyaltak a testnevelő-tanárokkal és a sportegyesületek vezetőivel, a tanárok levélben foglalták össze javaslataikat. Ezt követően a határozati javaslatot az oktatási és ifjúsági bizottság is egyhangúlag támogatta. „Az előterjesztés a jövő Esztergomáról szól, a jövő nemzedékről. Kisgyermekkortól következetes programmal alapozzuk meg az oktatási rendszerben részt vevő fiatalok nevelését” – folytatta a polgármester. „Óvodai nevelésünk páratlan, nem szüntettünk meg, sőt bővítettük a kapacitásokat, támogatjuk a határon túli osztálykirándulásokat, helytörténet-tankönyvünk után előkészítjük a vármegye történetét bemutató könyvet” – sorolta a város oktatás és nevelés terén tett kezdeményező lépéseit. – Be kívánjuk vezetni a nemzetrajz oktatását. A célunk: egészséges és nemzetét, jövőjét szolgáló fiatal, aki egészséges, aki nemzetét, közösségét, szülőföldjét ismeri, aki azzal szolidáris. Az esztergomi oktatási elemekkel olyan hangulatot szeretnénk teremteni, mint a millennium idején az Álmok álmodói-kiállítás – jelentette be Meggyes Tamás, hozzátette, hogy a tanulmányi eredményeken általában javít a sportteljesítmény, a jó sportteljesítményekhez jó tanulmányi eredmény társul. A sport javítja az önfegyelmet, ezért tartanak mindennapi testnevelésórákat a 11–12. évfolyamokon is.
Egyesül(e)t(i) erővel
A változások a testnevelés szemléletét is érintik: fontos újítás, hogy a délelőtti órákon a tantervi tananyagon, a „klasszikus tornaórákon” kívül a tanulók minél több sportággal ismerkedjenek meg. Ennek érdekében felkérte az önkormányzat az esztergomi sportegyesületek vezetőit, hogy a testnevelési órákon az iskolán kívül, sportágaik telephelyén, vagyis az uszodában, edzőteremben, dózsóban, csónakházban, sportpályáikon is bemutassák a tanulóknak a különböző sportágakat, hogy aztán az adottságaiknak, a tehetségüknek megfelelő, hozzájuk legközelebb álló sportágban egyesületi tagként sportoljanak. Éppen erre biztosít elég időt az, hogy a program felső tagozatban és középiskolában eleve „duplaórás” tornaórákat ír elő.
Nem az iskolának…
A sportra és az egészséges életmódra nevelést szolgálja az is, hogy a délutáni négy testnevelésóra teljesítésével kapcsolatban az iskolaigazgatók felmentést adhatnak a harmadik évfolyamtól azoknak a tanulónak, akik egy sportszervezet (iskolai diáksportkör, egyesület, városi, települési sportegyesület, sportkör, de akár tánccsoport is) igazolását be tudják mutatni arról, hogy a tanuló a sportszervezet tagjaként legalább heti két edzésen, foglalkozáson részt vesz. Vagyis lehet úszni, evezni, futni, rögbizni, kosárlabdázni, kick-boxolni, vízilabdázni, tekézni, futballozni, aikidozni, kung-fuzni, cselgáncsozni, kézilabdázni, röplabdázni, vagy akár néptáncolni, túrázni és még hosszan sorolhatnánk az Esztergomban honos sportágakat – a lényeg a sportoláson és a sportos életmódon van.
Szintén „kedvezmény” lehet az is, hogy ha az új tornaórák miatt kitolódik a tanítás, az igazgatók áttérhetnek a 40 perces tanórákra is. Erre lehetőséget ad a közszabályozó rendelet. A 40 percre csökkenthető óraidőtartam csak lehetőség, az iskola maradhat a 45 perces órák mellett.
Eszközök
A mindennapos testnevelésórák bevezetésével nő a tanórák száma, így több testnevelő tanár is kell. Egyelőre 24 oktató szükségességét jelezte az önkormányzat által fenntartott 8 iskola. A megnövekedett tanórák, az azok ellátását biztosító testnevelői pedagógus álláshelyek számát, és a várható költségeket természetesen az önkormányzat biztosítja.
Ugyanígy megteremti a városvezetés a pluszórák anyagi feltételeit is: a város fenntartásában működtetett intézményekben, mint a Pézsa Tibor sportcsarnok, a Szent István strandfürdő, biztosítja az órák megtartását. Ez nem újdonság Szent István városában: az Aquasziget élményfürdőben eddig is rendszeresen folyt úszásoktatás a kisiskolásoknak és a testnevelésórák keretében úszásórákra járhattak a város iskolásai. Hasonló eszköz lesz az a sportuszoda-sportcsarnok–komplexum, aminek felépítését, a „Varázskapu-projektet” a Várhegyi középiskola-főiskola- egyetem központ mellett tervezi az esztergomi önkormányzat.
Nem csak az iskolásoké…
Esztergom önkormányzata az iskolai testnevelést megreformáló döntéseivel párhuzamosan úgy határozott, hogy a városi fenntartású óvodákban megerősíti azt a pozitív gyakorlatot, hogy a gyermekek számára biztosítják a mindennapos intenzív mozgást. A testület javasolja, hogy a gyermekek mindennapi testmozgásának biztosítását a jövőben is kiemelt feladatként valósítsák meg.
Előkészületek
Az előkészítésről: a tavaly tavasszal elfogadott esztergomi sportkoncepció tartalmazta már a többlet-testnevelést, novemberben pedig az Esztergomi Pedagógiai Napon is ismertették.
„Már 2009 nyarán megfogalmaztuk azokat az elveket, amelyek mentén szeretnénk azt elérni, hogy Esztergomban lelkileg és testileg egészséges ifjúság, szellemileg ép generáció nőjön fel” – fogalmazott Meggyes Tamás az előterjesztésben. „Ma rengeteg olyan hatás ér mindnyájunkat, de főleg a gyermekeket, fiatalokat, amelyek a fenti célok megvalósítása ellen hatnak. Ezért tudatosan kell törekednünk olyan stratégiák kidolgozására, amelyek nemcsak ellensúlyozzák a negatív hatásokat, hanem segítségükkel pozitív elmozdulás érhető el. Esztergom hosszú távú fejlődésének záloga a kiművelt, a városukat ismerő és szerető polgárok közössége, és ehhez az oktatás fejlesztése a legfontosabb feladata a városvezetésnek és a képviselő-testületnek – hangsúlyozta a változások lényegét Meggyes Tamás polgármester.

Időjárás
most 15 fok,
erősen felhős
Közép-Magyarország
mai előrejelzés: min +5, max +16 fok, szitálás, gyenge eső.
holnapi előrejelzés: min +3, max +20 fok, közepesen felhős.
további időjárás