Aktuális

 
Sportos zarándoklatra vár a Dunakanyar
Amiért a harang szól…
2010.07.02. 13:49

Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456 címmel megemlékezést tartottak július 4.én, a Bazilikában délelőtt fél tizenegytől. Az ünnepélyes tiszteletadást az 554 éve történt Nándorfehérvári győzelemre, valamint Hunyadi János és fia, Hunyadi Mátyás tiszteletére rendezték meg, mely július 17-én a Sportos Zarándoklat a Dunakanyarban elnevezésű programmal folytatódott.

Az ünnepélyes alkalomból július 4.én fél tizenegytől Paskai László bíboros celebrált szentmisét a Bazilikában, majd a megemlékezésen köszöntőt mondott Németh József alpolgármester. Az ezt követő műsorban fellépet Maronka Csilla színművész, Vereckei Attila, a koszorúzás után pedig Schulek Ágoston, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke, az „Amiért a harang szól - Nándorfehérvár 1456” rendezvény védnöke mondott zárszót, majd délben felzúgott a Bazilika nagyharangja.
A vasárnapi megemlékezés július 17-én sportos zarándoklattal folytatódott, melyen sárkány-, túrahajózás, halászléfőző verseny, gyaloglás, futás, kerékpározás és koncert várt egyebek között mindenkit. A Sportos Zarándoklat a Dunakanyarban elnevezésű rendezvény programjainak helyszíne Szentendre, Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu, Budakalász, a rendezvény fővédnökei pedig Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek és Hende Csaba honvédelmi miniszter volt.

forrás: hídlap

 
 
Időjárás
most 16 fok, erősen felhős
Közép-Magyarország
mai előrejelzés: min +5, max +16 fok, szitálás, gyenge eső.
holnapi előrejelzés: min +3, max +20 fok, közepesen felhős.
további időjárás
 
 
Partnereink
sajto.jpg ehir.jpg strigo.jpg hidlapnet_log.jpg aquasziget_logo160.jpg varszinhazi.jpg
 

 KAPCSOLAT

Esztergom Város
Polgármesteri Hivatala
Cím: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. / Pf. 92
E-mail: varoshaza@esztergom.hu