Aktuális
Július 2. napjától a nagyközönség is látogathatja a Prímás Pincét
Megnyílt az ország Borszentélye
2010.07.02. 11:55
Már minden látogató előtt nyitva a közel egymilliárd forintból megújított Prímás Pince. A borkulturális központként is funkcionáló turisztikai komplexum hivatalosan július elsején nyílt meg, a délelőtt tizenegy órakor kezdődő ünnepségen beszédet mondott Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek és Meszleny László, a Prímás Pince igazgatója.
Számtalan egyházi méltóság, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szakemberei, az idegenforgalmi szakma és Esztergom önkormányzatának képviselői, többek közt Németh József alpolgármester is részt vettek a Prímás Pince ünnepélyes átadóján július elsején délelőtt a várhegy oldalában. A vendégsereget elsőként Süveges Gergő az MTV műsorvezetője köszöntötte, majd a pince történetét és egyházi jelentőségét Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek ismertette meg a jelenlévőket. „Jeles megnyitóra jöttünk ma össze, hiszen hosszú-hosszú évtizedek óta először van lehetőség arra, hogy ezt a pincét az eredeti rendeltetéséhez hasonló módon használjuk. Ehhez természetesen kitartó munkára volt szükség, mind a pályázatot megíró, a felújítási munkákat végző szakemberek, valamint az üzemeltetők fáradozásaira, akiknek mind szeretnék köszönetet mondani munkájukért” – fogalmazott a megnyitón a bíboros, majd zárásként Isten áldását kérte a létesítményre és kellemes kikapcsolódást, hasznos ismeretszerzést kíván a pince minden jövőbeli látogatójának.
Hasonló gondolatokkal lépett a pulpitusra Meszleny László, a Prímás Pince igazgatója elmondta, Esztergom híres vendéglátóhelye újra várja az idelátogatókat. „A pince természetes része a városnak, találkozó és munkahelye az itt lakóknak, városi, régiós és Közép-európai találkozóhely” – tette hozzá a vezető, majd bemutatta a pince tevékenységi körét és jellemezte a központ egyes részeit. Ezt követően az igazgató megköszönte a beruházás támogatóinak, így egyebek közt az Európai Unió, az esztergomi önkormányzat és a közreműködő magánszemélyek támogatását.
A megnyitón ezt követően a vendégek kellemes szórakozásáról Bede-Fazekas Csaba, operaénekes, Érdemes művész és Gál Anikó zongoraművész, a Győri Nemzeti Színház karigazgatója gondoskodott. A hivatalos ceremóniát követően állófogadás várta a jelenlévőket és lehetőség volt megtekinteni a pincerendszerhez tartozó Borvidékek Alagútját és az Interaktív Borászati Kiállítást, valamint a 800 négyzetméteres Barkóczy alagút is, mely július 2. napjától a nagyközönség előtt is nyitva áll.
forrás: hídlap

Időjárás
most 16 fok,
szitálás, gyenge eső
Közép-Magyarország
mai előrejelzés: min +11, max +18 fok, intenzív eső.
holnapi előrejelzés: min +12, max +17 fok, zápor.
további időjárás