Díjjal megkoronázott tanári pályafutások
2010.06.30. 8:53

Esztergomban négy, szakmájában és diákjai előtt is nagyra tartott tanáregyéniséget ismert el június 4-én a város a pedagógusnap alkalmából. Jó alkalom a díjátadóra, hogy számvetést készítsen az adományozó és az adományozott is. Ezen ünnepi alkalmalomból a nyugalmazott óvónő, Major Miklósné és a humán szakos tanár, Bánhidy László, önti szavakba, hogy mit is gondolnak ők maguk az elismerésről és a munkásságukról.

Major Miklósné, a Honvéd Utcai Óvoda nyugalmazott óvodavezető-helyettese, csoportvezető óvónője számtalan generáció alapvető nevelését biztosító szakembere, munkáját az intézmény 1981-es megnyitása óta itt végzi. Tevékenysége, fáradozása nélkül minden bizonnyal sokkal kevesebbet érne az esztergomi óvodai oktatás-nevelés.
- Miként hatott önre a díj?
- Megmondom őszintén, hogy először nagyon meglepődtem, mivel már nyugdíjas vagyok, de utána belegondolva természetesen nagyon jól esett. Örültem, mert a munkámat ismerték el ezzel a díjjal.
- A Honvéd Utcai Óvodában - hasonlóan a többi ilyen városi intézményhez - új profil, új tematika szerint végzik feladatukat a nevelők. Ön hogy vett részt ebben?
- A szakmai módszerfejlesztések idején úgy osztottak be
minket, hogy egy fiatal és egy idősebb kolléga dolgozott együtt. Mindig szívesen dolgoztam együtt fiatalabbakkal, ki is kérték a véleményemet, úgyhogy számomra ez is egy jó időszak volt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert pályafutásom során olyan kolléganőim voltak, akiknél első helyen szerepelt a gyerekszeretet, a lelkiismeretesség és nem utolsósorban a szakmai felkészültség. Mivel a kezdetek kezdetén gyakorló óvoda voltunk, az óvónőképzésben is tevékenyen részt vettem, így ez a fajta feladat sem állt tőlem messze, de a pár éve elindított, úgynevezett minőség-biztosítási programmal is dolgoztam. A helyi nevelési program (HOP), valamint a minőségbiztosítási program (MIP) kidolgozásában is részt vettem, a kollégák elfogadták véleményemet, tapasztalataimat. Ezzel a programmal a Honvéd Utcai Óvoda az első volt Esztergomban.
- Több évtizedes tapasztalattal a háta mögött, miként tekint az óvodák jövőjére? Merre tartanak ezek az intézmények?
- Minden óvodának megvan a maga működési programja, van, amelyik a vizuális kultúrára, van, amelyik a környezettudatosságra neveli a gyerekeket. A Honvéd Utcai Óvoda egyebek között a tágas, kertes udvarából fakadó adottsággal az egészséges életmód nagy témája köré igazította mindennapjait. A szabad levegőn való sok mozgás azt is jelenti esetünkben, hogy sokat kirándulunk. Ha úgy tetszik ez már a jövő, amikor minden egyes óvoda saját elmé­leti és gyakorlati profillal, azaz nevelési programmal működik.

Bánhidy László, földrajz, művészettörténész szakos tanárt, nem­csak a pedagógusi pályán megszer­zett tekintélye, de a képzőművészettel való többszörös összefonódása is arra predesztinálta, hogy elismerés­ben részesüljön.
- Milyen érzésekkel vette át a peda­gógusnapon a díjat?
- Nagyon örültem neki. Különösen azért, mert a névadót Majer Istvánt rendkívül fontos és jelentős személyiségnek tartom. Nagy öröm volt egy olyan díjat kapni, amit olyan személyről neveztek el, aki­re tényleg fel lehet nézni. Így ez egy külön megtiszteltetés.
- Az elismerés jó lehetőség arra, hogy az ember végigpillantson az eltelt évtizedeken. Meg tudja nevezni a pályafutása kiemelkedő pontjait?
- Így egy-egy pontot nem lehet meghatározni, de visszaem­lékezve az eddig eltelt pá­lyára, nagyon sok diákot készítettem fel képzőmű­vészeti főiskolára, műsza­ki egyetem építészmérnöki karára, illetve a környékbeli rajzta­nároknak egy jelentős részét is én tanítot­tam. Őket nem csak szimplán oktattam, hanem külön órákat is adtam, kiemelten foglalkoztam velük.
- A tanár úr nemcsak pedagógus, de komoly szaktekintély a képzőművészet terén. A festő klasszikusokat bemuta­tó kiállítássorozat rendező stábjában il­letve az Esztergomi Művészek Céhében is megtaláljuk.
- A tanítás mellett folyamatosan foglal­kozom a képzőművészettel és bár nem ál­lítok ki, de rajzolok és festek is. Saját tár­latra majd akkor fogok gondolni, ha olyan életszakaszba érek, amikor tényleg csak erre tudok koncentrálni, akkor talán ezzel foglalkozom majd.
- Egyfajta módon rivalizál önben tehát a két ág, a képzőművészet és a pedagógia. Ez utóbbi helyzetét miként látja?
- Sosem volt könnyű pálya a pedagó­gia, most sem az, amikor egy meglehe­tősen komoly értékrend átalakulásban vagyunk. Az említett két dolog - a kép­zőművészet és a pedagógia - mégis így összefügg, hiszen annak ellenére, hogy manapság nincs annyira előtérben a mai fiataloknál a klasszikus képzőművészet, úgy vélem, mégsem szabad feladni és a nehézségek, a negatív tendenciák el­lenére ragaszkodni kell az eredeti érté­kekhez. Megfigyelhető, hogy az új gene­rációk tagjait nehéz lázba hozni egy-egy természeti vagy építészeti, műemléki alkotás látványával. Hiszem, hogy nem szabad beletörődni az érdektelenségbe, még több türelemmel el lehet érni, hogy újra fontos legyen a diákoknál a képző­művészet, az igazi szépség.

forrás: hídlap