Királyok földjén, Magyarország szívében

Esztergom,

Visegrád,

Budavár

Az európai magyar állam a festői Dunakanyarban született meg, a történelmi Magyar Királyság, Közép- Európa, de talán egész Európa szívében.
Több mint fél évezreden keresztül a meredek hegyfalakkal övezett szoros mellől, három ma is létező településről irányították királyaink a magyar nép életét. E városokban járva, a máig fennmaradt kövek között sétálva megelevenednek előttünk a magyar középkor fényes, olykor véres századai. A három királyi székhely, Esztergom, Budavár és Visegrád sorsában a magyar nép sorsa tükröződik, felemelkedésük egyet jelentett a magyarság felemelkedésével, hanyatlásuk annak nehezebb időszakaival.
Minden, amit a magyar középkorból megidéznünk érdemes, e városokban rejtőzik némán, arra várva, hogy felfedezzük.
Magyarország középkori történetének megismeréséhez elég meglátogatni e három királyi székhelyet, hogy újraélhessük az államalapítástól a török hódoltságig terjedő hatszáz év történelmét.
A magyar honfoglalást követően az egykori római határvonal, a limes mentén sorra születtek meg a királyi rezidenciák, melyek közül a X. százaban Esztergom nyert irányító szerepet.


A honfoglaló magyarok vezérének, Árpádnak családjából származó Géza fejedelem a 970 körüli években tette át székhelyét Esztergomba, a Duna fölé magasodó ormokra. Itt született az államalapító magyar király, Vajk, itt nevelkedett, itt keresztelte meg a később szentté avatott Adalbert püspök, itt vette feleségül a bajor hercegi családból származó Boldog Gizellát. 1000 karácsonyán vagy 1001. január 1-jén itt koronázták minden magyarok királyává a II. Szilveszter pápától kért, ma is megcsodálható Szent Koronával. A keresztségben István nevet kapott első magyar uralkodó Esztergomból irányította erős kézzel a sok belső villongásban, belháborúban és külső támadásban megszilárduló magyar állam életét.
A magyar állammal együtt kialakított egyházszervezet élére az esztergomi érseket állította, aki az idők folyamán fontos világi funkciót is ellátott. Esztergomban, az első magyar fővárosban gazdag és népes település alakult ki, itt működött a XIII. századig az ország egyetlen pénzverdéje is. A lakosság jelentős része messzi országokból érkezett és telepedett le a latinusok (vallonok, franciák, spanyolok, itáliaiak) városában. A dunai vízi és a szárazföldi kereskedelmi utak találkozásánál távoli országok árui cseréltek gazdát.
A XII. századra Esztergomnak már mintegy tízezer lakosa volt, a várban pedig - köszönhetően az Árpád-ház kiterjedt dinasztikus kapcsolatainak, valamint az időközben elkezdődött szentföldi keresztes hadjáratoknak - újabb és újabb neves vendégek fordultak meg. III. Konrád és Barbarossa Frigyes német-római császár, Welf Henrik szász fejedelem, VII. Lajos francia király kíséretében írástudó emberek is utaztak, akik megörökítették Esztergom gazdagságát. A VII. Lajossal érkezett Odo de Deuil 1147-ben így írt: ,,a Duna számos ország kincsét és gazdagságát hordja össze a híres Esztergomba".
A vár fokozatosan épült ki a Várhegyen. Elsőként Géza palotája és a Szent István vértanú tiszteletére szentelt templom készült el, melynek oldalkápolnájában látta meg a napvilágot István király.
Ő, a Várhegy déli kiszögellésén kezdett hozzá a királyi rezidencia kiépítéséhez. A legnagyobb építkezések a Bizáncban nevelkedett, de mindkét házasságával a francia királyi családba nősült III. Béla idején történtek. Ekkor épült újjá az István által emelt Szent Adalbert székesegyház és a királyi palota.


A várkápolna szintén Béla-kori nyugat-európai, feltehetőleg francia építőmesterek kezemunkáját dícséri. Esztergom vezető szerepét az 1220-as évek végéig megőrizte.
Ekkor II. András az újonnan épített óbudai várba helyezte át székhelyét. Ettől függetlenül az 1242-es tatár ostromnak is ellenálló Esztergommal még fia, IV. Béla kapcsolatai sem szakadtak meg, feleségével és Béla fiával az itteni ferences-rendiek templomába temetkezett, a várat az esztergomi érseknek adományozta egy 1256-ban kelt oklevéllel.
A XIV-XV. században, Széchy Dénesnek, Vitéz Jánosnak, Bakócz Tamásnak és más érsekeknek köszönhetően a királyi közigazgatási központ fényes egyházi központtá alakult. Vitéz János későgótikus palotájának hatalmas, gazdagon díszített lovagtermében gyakran idozött Hunyadi Mátyás is. Az óriási, dongaboltozatos, közel ötven méter hosszú lovagterem falain keresztény császárok és legendás magyar királyok életnagyságú képei között egyszerre többszáz vendég is fogyaszthatta távoli vidékek étkeit és borait, a Dunára néző erkélyfolyosóról pedig a szép tájban gyönyörködhettek.
A lovagterem mellett gazdag konyha és gőzfürdő működött. Az érsek által átépített lakótoronyban reneszánsz ízléssel dolgozószobát alakítottak ki, melynek a négy emberi erényt ábrázoló freskói a mai napig hirdetik a tudós főpap gazdagságát és műveltségét. Ugyancsak Vitéz János építtetett a székesegyház északi falához egy emeletes könyvtárat, amely kora Európájának egyik legjelentősebb főúri könyvtára volt. Szintén az érsek idejében épülhetett az az egyedülálló vízemelő szerkezet is, amelynek segítségével a Víziváros északi, Dunaparti bástyájából vizet a várba, s melyet később a híres török utazó, Evlia Cselebi is csak ámulva tudott emlegetni. Bakócz Tamás, a jobbágyi sorból csaknem pápai rangig emelkedett humanista főpap a székesegyház déli oldalához építette márványból készült kápolnáját, melyet ma is ezrek látogatnak és csodálnak meg naponta a Bazilikában. A főpap körül kialakult udvartartás pompája megelőzte az egyre szegényebb uralkodóét.
A XIII. század második harmadában a magyar állam fővárosává Óbuda vált. Itt az 1230-as években megépült szabályos, négyszögletes alaprajzú királyi vár lett a magyar királyok legfontosabb tartózkodási helye, egészen a következő század elejéig. A vár kialakításakor az építők valószínűleg II. Frigyes német-római császár itáliai várait vették mintául. Az 1247-ben megismétlődő tatár betörés miatt IV. Béla egy könnyebben védhető helyen, a mai Budán, a várhegyen kezdett jelentős erodítési munkálatokba. Ide telepedtek be a tatárok elől elmenekült pesti polgárok.


A Buda nevet hamarosan ez az új erődváros vette át, amelynek az 1269-re elkészült Nagyboldogasszony-templom lett a plébánia egyháza. A korábbi Buda ezután kapta az Óbuda nevet.
Jóllehet, a polgárok védelmének biztosítására fokozatosan kiépült a budai Várhegy, a királyi rezidencia Óbuda várában maradt, a mai református templom és parókia környékén.
1301-ben kihalt az Árpád-ház, és megindult a trónért a harc. Ebben a vetélkedésben a budai polgárok Vencel cseh király mellé álltak Anjou Károly Róberttel szemben. A pápa támogatásával érkezett Caroberto nápolyi herceg kieszközölte a pápai kiközösítést a városra, amelynek plébánosa erre magát a pápát közösítette ki. A további konfliktusok elkerülése végett a harcok idején többször is magyar királlyá koronázott Károly Róbert eloször Temesvárott, majd a Dunakanyar harmadik gyöngyszemében, Visegrádon alakította ki udvartartását. Budán késobb új udvarházat létesített, de ez csak alkalmi lakóhelyként szolgált. Halála után az óbudai vár és az udvarház özvegyéhez, Erzsébet királynéhoz került, aki jelentős építkezésekbe kezdett: több egyházi épület mellett a várát is felújította, és fia, Nagy Lajos számára kibővítette néhai férje budai kúriáját is. Ettől kezdve Óbuda véglegesen a királynék rezidenciájává vált. Az Anjou-dinasztia trónra lépését követően az ország tényleges királyi székhelye Visegrád lett.
Visegrád vármegyei székhely volt. Az ispán várát az egykori római erőd helyén, annak felhasználásával építtette fel.
A XI. század végén, a királyi családon belül megerősödtek a hatalmi harcok. A versengésből 1074-ben I. Géza király került ki győztesen, aki unokatestvérét Salamont letaszította a trónról. Géza és öccse, a trónt öröklő Szent László a hatalmat többször visszaszerezni próbáló Salamonnal sikertelenül kereste a kompromisszum lehetőségét, végül László Salamont a visegrádi várba záratta.
Mikor István király szentté avatásával kapcsolatban fel kellett nyitni első királyunk szarkofágját, a legenda szerint ez az égiek közreműködésével csak azután sikerült, hogy László szabadon engedte a jogtalanul őrizetben tartott Salamont. A hiedelem sokáig az alsóvárban található lakótoronnyal hozta kapcsolatba ezt a történetet, innen a Salamon-torony elnevezés. Ez az épület azonban csak a XIII. század közepén épült meg, a tatárjárást követően.

 

Salamon király fogságának helyszíne valójában a tatárjárás idején elpusztult ispáni vár lehetett.
1247 után IV. Béla felesége, az egykori vár fölötti hegycsúcson építtette meg Magyarország egyik legbiztosabb erősségét. A fellegvár ekkor még csak egy háromszög alaprajzú falövbol áll, sarkain egy kaputoronnyal, egy ötszögletű lakótoronnyal és egy toronyszerű palotával. A következő évtizedekben készül el a fellegvárat a Dunával összekötő völgyzárófal-rendszer. Ehhez kapcsolódóan az országút felett épült meg az említett hatszögletű lakótorony, melyet ma is megcsodálhatunk a városban.
A vár és a város felemelkedése az Anjou királyoknak köszönhető. A Felvidék hatalmas földesurával, Csák Mátéval, annak haláláig folytatott harcokat követően, Károly Róbert 1323-ban tette át királyi székhelyét Temesvárról Visegrádra. Elsőként az alsóvár megerősített hatszögletű lakótornyába költözött a család.
Ezen kívül Károly Róbert építtetett egy lakóházat a városban is. Itt támadta meg ebéd közben a családot a lánya hírbe kerülésén felboszült előkelő magyar főúr, Zách Felícián. Megsebesítette a királyt, a királyné négy ujját levágta, és lekaszabolta a hercegeket önfeláldozóan megvédő két nevelőt. A zajra berontó őrség felkoncolta a merénylőt, a király pedig szörnyű bosszút állt az egész Zách családon. Magát a szerencsétlenül és ártatlanul hírbe keveredett udvarhölgyet, Zách Klárát elrettentésül megcsonkították, és körbehurcolták az országban.
A merényletből okulva Károly Róbert, a közben főúri lakókkal benépesült Visegrád városából felköltözött a fellegvárba, ahol két új palotaépületet emeltetett. A megerősítéssel, bővítéssel a korszak legerősebb várát alakította ki a hegycsúcson. Itt is halt meg 1342-ben
Fia, a nagyhatalmú I. Lajos uralkodása során az apa által megteremtett gazdagságot birodalomépítésre használta. Károly Róbert aranybányái uralkodásának tetőpontján, a XIV. század közepén Európa nemesfémszükségletének felét biztosították, e jövedelemre támaszkodva Lajos Magyarországhoz csatolta vagy hűbéresévé tette a közép-európai kisebb államalakulatokat a Feketetengertől az Adriáig. 1370 és 1382 között a lengyel királyi címet is ő birtokolta. Fővárosában e birodalomhoz méltó építkezéseket kezdett: a fellegvárban magasította az apja által épített két palotát, valamint egy újat is emeltetett az udvar északkeleti sarkában.

 

A Zách-féle merénylet helyszínén, a városi királyi ház környékén Lajos kezdte meg a palota épületegyüttesének bővítését. Az óriási palotában kaphatott helyet a pénzverőkamara és egy kápolna.
Visegrád legjelentősebb építtetői Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás voltak. A mantovai követ 1395-ből fennmaradt jelentéseiből tudjuk, hogy az udvartartás ebben az idoben gyakran tartózkodott Budán, annak ellenére, hogy ott nem állt rendelkezésre megfelelő épület, ezért a király néha az esztergomi érsek házában volt kénytelen fogadni a követségeket. Ebben az időben folyt a visegrádi palota gyökeres átalakítása.
Az avignoni pápai rezidencia mintáját követve az internacionális gótika stílusában újult meg a királyi székhely. Nagy fogadótermekkel, díszkutakkal, mázas cserépkályhákkal, hangulatos kertekkel és nagy kápolnájával a visegrádi palotaegyüttes felvehette a versenyt bármely európai királyi székhellyel. A keleti szárny harmadik emeletén épült lakosztálynak már fürdőszobája is volt. A hideg-meleg folyóvízzel ellátott, kobol faragott káddal felszerelt fürdőkamra mellett egy padlófűtéses izzasztókamra is épült.
Az épület vízöblítéssel ellátott árnyékszékcsoportját egy különálló toronyban helyezték el, amelyet egy fedett hídon át lehetett megközelíteni.

 


Ebben az időben az ilyen magas fokú higiéné egész Európában ritkaságszámba ment.
Zsigmond idején a fellegvár is tovább bővült: ekkor épült ki a harmadik falgyűrű és készült el az asszonyház az öregtorony szomszédságában.
A király uralma megerősödvén 1405 és 1408 között udvartartását mégis Budára költöztette, és onnan irányította az ország életét.
Ezt követően Visegrád hanyatlásnak indult, csak Mátyás második házasságkötését követően éledt újjá. Az ,,igazságos" király késő gótikus és kora reneszánsz stílusban újjáépíttette az egész palotát, itáliai szobrászok és építomesterek segítségével újultak meg a kertek, a négyszög alaprajzú belső udvar és a díszkutak.
Visegrád Zsigmond korát követően már nem nyerte vissza régi rangját. Jóllehet hosszú időn át a fellegvárban őrizték a  koronázási jelvényeket, a palotát az uralkodók csak mellékrezidenciaként használták.
A mai budai vár elsőként 1347 és 1355 között kapott közigazgatási vezető szerepet, amikor öccse, András gyilkosain bosszút állni I. Lajos Nápolyba vezetett sereget.

 

 

A lovagkirály mindössze két évig tudta uralmát fenntartani a dél-itáliai tartományban, ahol egy ízben súlyosan meg is sebesült. Ekkor jelölte ki temetkezési helyéül az esztergomi ferences-rendiek kolostorát. 1352-ben végleg visszatért Magyarországra. Távollétében másik öccse, a gyermek István herceg kormányozta az országot, akit az özvegy anyakirályné óbudai lakóhelye közelében szeretett volna tudni, ezért palotát kezdett építeni neki a mai budai vár déli végén. A máig is látható lakótornyot a hercegről nevezték el István-toronynak.
Nagy Lajos 1355-ben visszahelyezte székhelyét Visegrádra, így Buda igazán vezető szerephez csak Luxemburgi Zsigmond ideköltözését követően jutott.
Ebben az idoben egy háromrészes nagy épületegyüttes készült el, a Zsigmond-palota, melynek teremépületében két monumentális, százötven-százötven négyzetméter alapterületű termet építettek. Az alsó, középső oszlopsorra támaszkodó boltozattal fedett csarnok felett osztatlan belső területű, fa dongaboltozatos fölső terem helyezkedett el. A középső oszlopsor nélküli csarnokot ma is építészeti bravúrnak tartják. A Duna felőli oldalon gót stílusú, lépcsőzetesen elrendezett ablakcsoportokkal áttört falú erkélysor húzódott, amelyet az épület támpillérein nyugvó fiatornyok szakítottak meg.
Ugyancsak Zsigmond idején épült ki a Víziváros északi és déli védfala, valamint az új palotaegyüttest védelmező kettős várfal, és átépítették az István-torony körüli épületeket is. A nyugateurópai és itáliai mintákat követő Zsigmond király székhelye méltán vehette fel a versenyt a korabeli európai rezidenciákkal.
A vár és a város területén folyó további nagyobb építkezések révén francia, német, cseh és magyar építőművészek, szobrászok hada dolgozott az akkori Közép-Európa egyik legfontosabb művészeti központjában. Az ásatások során előkerült budai szoborlelet páratlanul gazdag és egyedi stílusú kőfaragóműhelyről tanúskodik.
Buda második fénykora Hunyadi Mátyás uralkodása idején köszöntött be.
A Zsigmondhoz hasonlóan a németrómai császári címre aspiráló fiatal magyar uralkodó tudatosan törekedett elodje művének felülmúlására.


Miután kívül-belül biztosította uralmát, és III. Frigyes császártól visszaszerzett koronája mellé 1476-ban Estei Beatrix kezét is elnyerte, mind Visegrádon, mind Budán nagy építkezésekbe kezdett.
Néhol reneszánsz elemeket felhasználva több ponton átalakította a Zsigmond-palotát, itáliai szobrászok alkotásait, többek között az őt, testvérét és apját, a legendás törökvero Hunyadi Jánost ábrázolókat helyezett el a kibővített palota együttes területén, újabb kerteket, kutakat létesített. A kialakuló királyi rezidencia méltó volt a művelt reneszánsz uralkodó egyéniségéhez, aki Európa egyik legnagyobb könyvgyűjteményét, a híres Corvinákat mondhatta magáénak.
Az erőskezű királyról már életében is legendák keringtek, az igazságosságáról szóló mondák máig élnek a közép európai népek emlékezetében. Ezek szerint Mátyás álruhában járta az országot, és gyakran kisurrant budai palotájából a városba is. 1485-ben Mátyás bevette Bécs városát, és ott is rezidenciát alakított ki magának.
A középkori magyar állam e fénykora azonban rövid ideig tartott. 1490-ben, a még mindig csak 46 éves, de súlyosan beteg magyar uralkodó tisztázatlan körülmények között, sokak szerint mérgezés következtében, Bécsben elhunyt. Törvénytelen fiát az apja által felemelt nagyurak nem ismerték el trónörökösként, törvényes utód híján a trón és az ország Ulászló cseh királyra, a litván-lengyel eredetű Jagelló-család tagjára szállt.
II. Ulászló - a Mátyás halálát követoen hazaköltözött Giovanni Dalmata és Chimenti Camicia helyett - új építőmestereket hívott, feltehetőleg a prágai palotáját építő Benedikt Riedet is, akik befejezték a budai palota Mátyás által megkezdett átépítését. A király uralkodásának végére azonban a kincstár hiánya nagyobb fejlesztésekre már nem adott lehetőséget.
A várat 1526-ban és 1529-ben török, 1530-ban német seregek ostromolták, köszönhetően a törökbarát Szapolyai János király ideköltözésének. Ellenfele, a magát szintén királynak tekintő Habsburg Ferdinánd több alkalommal kísérelte meg letenni Szapolyait, aki velencei származású kormányzója, Alvise Gritti közreműködésével jelentősen megerősíttette a várat és a várost.
A városfalra több helyütt bástyákat emeltek, ezek közül a legjelentősebba déli Nagyrondella, amely a déli várkaput védte.

 

A Vízivárost délről védő falszakasz mentén föld alatti kazamatafolyosót alakítottak ki, a várfalak elé új védműveket építettek. Gritti magában a városban is nagy átalakításokat tervezett, ezeket azonban az ellene 1534-ben elkövetett merénylet miatt nem fejezhette be.
Szapolyai 1540-ben bekövetkezett halála után Martinuzzi (Fráter) György folytatta az erődítési munkálatokat. Habsburg Ferdinánd nem is tudta bevenni Budát. Az 1541-ben ideérkező török szultáni sereg sem ostrommal, hanem csellel kerítette hatalmába a királyi székhelyet, amelyet 1686-ig meg is tartott. Visszafoglalását követően Budát a magyar reformkor nagyjai ébresztik fel a XIX. század elejéig tartó Csipkerózsika-álmából, és indítják el máig tartó fejlődése útján.


Ha végigjárjuk a Dunakanyar királyi székhelyeit, az ódon kövek között megszólít a múlt, kámzsás barátok zsolozsmájának, királyi szánok csengőjének hangját, lovagi torna zaját fújja felénk a szél, kis harang kondulása szólít imára a margitszigeti zárdában, keresztes lovagok fújtató paripái alatt dübörög a Duna menti poros út, királyi lakoma víg hangjai keverednek kobzosok muzsikájával...
Itt, a múlt tájain barangolva értjük meg, miért is a Pilis vadregényes hegyei és a bölcs Duna találkozásánál dobog a magyar nemzet szíve, miért itt gyökerezik európai történelmünk, s hogy miért e tájat választották egykor uralkodóink királyi székhelyükül...