A testvérvárosi szerződés 1994-es aláírását megelőzően már számos jelenség is alátámasztotta ezt. Ide tartozik Jan Sobieski szobrának restauráltatása, s az évente megrendezett koszorúzási ünnepség a tiszteletére. Évente visszatérően ad otthont Esztergom - az önkormányzat által is támogatott - Sobieski vízitúra résztvevőinek. Számos kulturális program valósul meg kölcsönösen minden évben a két városban; 2008-ban a Szent István Napok rendezvénysorozatra egy jazz tánccsoport és egy kórus érkezett Gniezno-ból; novemberben pedig Mudrák Attila kiállítása nyílik Gniezno-ban. A lengyel kapcsolatokat, köztük a testvérvárosit is a Magyar-Lengyel Baráti Társaság és a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat példaértékűen ápolja. A két város a testvérvárosi kapcsolat 15 éves évfordulójának előkészítő munkáin dolgozik jelenleg, melyet 2009-ben ünnepelnek.

Gniezno (németül Gnesen, régi magyar neve Gnézna) lengyel város Nagy-Lengyelország vajdaságban, a gnieznoi járásban. A város a gnieznoi tóvidéken fekszik, a Jelonek, Świętokrzyskie és Winiary tavakkal van körülvéve. Gniezno a vajdaság hatodik legnagyobb városa. 1975-1998 között a város a poznańi vajdasághoz tartozott. A gnieznoi érsek székhelye.

A város története
Az ember legkorábbi nyomai a késő paleolitikumban mutatható ki. Az egyik szláv törzs, a polanok államának egyik fontos vára volt Gniezno.
A város alapításának legendája: három testvér, Lech, Cseh és Rusz áthatolt a rengetegen helyet keresve, ahol letelepedhetnek. Hirtelen egy halmot vettek észre, ahol egy magányos tölgyfán egy sas ült. Ekkor Lech azt mondta: „Ez a fehér sas lesz a népem címere, a tölgyfa köré várat építek és a sas fészkéről Gneizdonak nevezem”. (Gniazdo lengyelül fészket jelent.) A többi testvér tovább ment helyet keresni népüknek, Cseh délre ment, Rusz keletre.
A legutóbbi időkig úgy vélték, hogy a VIII. sz. végén a félig legendás Popiel-dinasztia uralkodása alatt épült fel Gnieznoban a polan hercegség vára és a váraljai település, melyet fából és földből épült fal vett körül. Ezzel szemben a legújabb dendokronológiai vizsgálatok azt mutatták, hogy a gnieznoi vár csak 940. körül épült, vagyis Siemomysł Lestkowic alatt, a Piast-dinasztiai idején. Gnieznonak, mint a hercegség megerősített székvárosnak ilyen késői datálása mindazonáltal nem zárja ki egyáltalán, hogy a helyén nem működött a VIII. és IX. század fordulóján a polanok kultikus központja, melynek területén valószínűleg a törzsi hercegek uralkodtak. A X. században Gniezno lett a Piast állam egyik székvárosa Poznań és Giecz mellett. (Székvárosból, vagyis olyan helységből, ahol hercegi palota állt, több is volt, azonban a „Dagome iudex” szerint a lengyel állam formális fővárosa Gniezno volt.)
1000-ben zajlott le a gnieznoi kongresszus, melyen Vitéz Boleszláv és III. Ottó német-római császár vett részt. A kongresszuson alapították a gnieznoi érsekséget. Ez volt az első érsekség a lengyel történelemben, amellyel a lengyelek a függetlenségüket szerették volna biztosítani a Német-római Császárságtól.
1025-ben Gnieznoban koronázták Vitéz Boleszlávot Lengyelország első királyává. 1038-ban a várost I.Břetislav cseh herceg támadta meg, felgyujtotta az alsóvárost, rombadőlt, kirabolt katedrálist hagyva maga mögött. Látva a pusztítást, Megújító Kázmér herceg a fővárost áthelyezte Krakkóba.
Városi privilégiumot Gniezno 1239-ben kapott.

1331-ben a várost rabolva és pusztítva elfoglalta a Német lovagrend. Az újjáépítés és gazdasági fejlődés Nagy Kázmér nevéhez fűződik. II. Ulászló uralkodása alatt 1419-ben a gnieznoi érsek Lengyelország prímásának címét, valamint kardinális rangot kaptott.
A soron következő években Gniezno nagy bel- és külkereskedelmi központtá vált. Minden évben szent Adalbert, szent Bertalan, szent Háromság és szent András napján vásárt tartottak. Ezen vilniusi, minszki, breszti, sziléziai, morva, olasz, flandriai, angol, hamburgi, nürnbergi és frankfurti kereskedők vettek részt. A kereskedelem fejlődése az ipar fejlődését is maga után vonta. Gniezno Krakkó után a művészetek, különösen a zene központja volt.
Idők folyamán járványok, tűzvészek és idegen hadak támadásai következtében Gniezno fokozatosan veszített Lengyelországban betöltött pozíciójából. A XVIII. században azonban újra jelentőségre tett szert. 1768-ban Gniezno vajdasági székhely lett.
Lengyelország felosztásai alatt Gniezno Poroszországhoz, majd 1815-ben a Bécsi Kongresszus határozata alapján a Poznańi Nagyhercegséghez került, mely Poroszország része volt.
1918-ban a nagy-lengyelországi felkelés egyik fő központja volt. 1919-ben a függetlenség megszerzése után a város járási székhely lett. Gniezno visszakapta a régi címerét is a sassal és koronával. A német megszállás alatt Gniezno az inowrocławi helytartósághoz tartozott. 1945. január 21-én a várost elfoglalta a Vörös Hadsereg, néhány nappal később felgyújtották a gnieznoi katedrálist.
A II. világháború után a város gyors fejlődésnek indult.

Magyar vonatkozás
Magyar szempontból azért jelentős, mert itt helyezték örök nyugalomra Árpád-házi Boldog Jolánt 1298-ban (apja IV. Béla, anyja a konstantinápolyi császári családból való Laszkarisz Mária).

Koronázások a gnieznoi katedrálisban
* 1025. április 18. – Vitéz Boleszláv
* 1025. december 25. – II. Mieszko Lambert és felesége Lotaringiai Richeza
* 1076. december 25. – Merész Boleszláv és felesége Wyszesława Światosławówna
* 1295. június 26. – II. Przemysł és felesége Brandenburgi Margit
* 1300. július 25. – II. Vencel

Testvértelepülések
Esztergom (Magyarország)
Speyer (Németország)
Anagni (Olaszország)
Falkenberg (Svédország)
Saint-Malo (Franciaország)
Roskilde (Dánia)
Veendam (Hollandia)

Népessége: 70.217 fő