Csütörtök délután közmeghallgatást tart Esztergom Város Önkormányzata a piac végleges elhelyezéséről, bízva abban, hogy a leginkább érintettek – árusok és vásárlók – segítségével sikerül megtalálni a legjobb megoldást.

Három helyszín közül dől el a piac végleges sorsa, alább láthatóak a helyszínek és a tervezett beruházással kapcsolatos legfontosabb információk, becsült költségek is. A látványtervek és további információk a Polgármesteri Hivatalban december 22-ig, a közmeghallgatás napjáig megtekinthetőek, illetve természetesen a közmeghallgatás helyszínén (december 22., 17.00 óra, volt Zsinagóga épülete) is ki lesznek állítva.

A három, választható helyszín és azok leírása:

 

Tömbösített piac a sétálóutca mellett

(Becsült bekerülési érték: 759 millió forint)

Az úgynevezett tömbösített piac a város központjában, a Simor János utca - Petőfi utca között lévő üres telken, illetve további telkek megvásárlásával épülne meg. A funkcionális formális kialakítás (tömbös) kisvárosias karakterű, ugyanakkor Esztergomban nem megszokott ez a téralakítás, annak ellenére, hogy ez klasszikusnak mondható. A többletfunkciót nem tartalmazó piac azonban jól kapcsolódik a sétálóutcává átalakítandó Simor János utcához és a nagybani piac (szerda, péntek) területéhez, amely továbbra is a Simor utcában kapna helyet. A tömbbelső lehetőséget ad a piac további bővítésére is, a terület zárható, nyitva tartáson kívül nem befolyásolja a majdani sétálóutca életét. A terület lehetőséget ad a kereskedők zárt parkolására, az áruk zárt területen történő mozgatására. Az ingatlanok magántulajdonban vannak, így azok megvásárlása növeli a költségeket, továbbá a terület műemlékileg és régészetileg is érintett.

A tömbösített piac Esztergom város tervtanácsa és a szakma által is egyöntetűen támogatott koncepció a városi piac végleges elhelyezésére.

 

 

 

 

 


 

Végleges piac a jelenlegi ideiglenes helyen

(Becsült bekerülési költség: 856 millió forint)

A helyszín a város központjában található, a kereskedelmi szövet részeként jól illeszkedik, része a város lineáris tengelyének. A funkcionális formai kialakítás (utcás) kistelepülési karakterű, Esztergomban megszokott ez a kialakítás. Az utca közepére helyezendő épület-együttes többletfunkciót nem tartalmazhat - el kell keríteni - azonban nyitva-tartás alatt jól kapcsolódik a majdani sétálóutcához. A piacot azonban zárni kell, az utca esti életében egy zárvány lesz, hátfalakkal, a zárás jelentős többlet költséget jelent. A környezeti terhelés nagy, számolni kell a közlekedési zavarokkal, jelentős közműátépítésekkel, és a jelenlegi ideiglenes piacot az építkezés idejére újra máshová kellene áttelepíteni, ami szintén plusz költségekkel és kényelmetlenségekkel járna. Az ingatlan ugyanakkor önkormányzati tulajdonban van, viszont a terület műemlékileg és régészetileg egyaránt érintet. 

 

 

 

 

 


 

Bástya áruház - vásárcsarnok

(Becsült bekerülési költség bruttó 1.3 milliárd forint)

A helyszín a város központjában található, a köztes tér részeként funkciójából adódóan kissé idegenül illeszkedik az adottságokhoz/lehetőségekhez, a helyszín egy városi csuklópont. A funkcionális formai kialakítás (vásárcsarnok) nagyvárosi karakterű, Esztergomban újszerű lenne az ilyen kialakítás. A jelenlegi belmagasság viszont nem vásárcsarnoki jellegű, így a belső alsó födémét meg kellene szüntetni ahhoz, hogy a téralakítás minőségi legyen. Az épület többletfunkciót tartalmazhat, de a piac zárva tartása idején a terület zárvány lesz. A kereskedők parkolása, áruszállítás, rakodás nehezen megoldható, a vásárlók parkolása megoldott a parkolóban. A nagypiac (szerda, péntek) helye szintén kérdéses. Az ingatlan ugyanakkor többségében önkormányzati tulajdonban van, a költségeket azonban itt is növelheti a terület műemléki védettsége.